Petőfiszállás

2019.10.18. 17:17

Ismertetőtáblát avattak a madárbarát óvodában

A Csicsergő név nem csak az óvodai élet vidám hangulatára utal Petőfiszálláson. A helyi Csicsergő óvodában ugyanis komoly figyelmet fordítanak a természetvédelemre, a környezettudatos életmód népszerűsítésére és a madárbarát szemlélet kialakítására. Ezt a szemléletet másokkal is szívesen megosztják.

Vajda Piroska

Az óvoda bejáratához került tábla sokat segíti majd a gyerekeket a madarak megismerésében

Forrás: Petőfi Népe

Fotós: Vajda Piroska

Így volt ez a napokban is, amikor a szomszédos gátéri és a pálmonostori óvodások vendégeskedtek a petőfiszállási óvodában. Az óvodai találkozóknak már hétéves hagyománya van, minden évben másik intézmény látja vendégül a gyerekeket. Ezúttal a nemrégiben átadott, modern petőfiszállási Csicsergő Óvoda volt a találkozó helyszíne, ahol egy madárismertető táblát is felavattak.

A táblát Meizl Ferenc, a félegyházi Madárbarát Klub vezetője, a petőfiszállási iskola volt igazgatója ajándékozta az óvodának. Kezdeményezésére már számos madárbarát rendezvényt tartottak a településen. Irányításával valósult meg korábban a Hermann Ottó Tanösvény is a faluház parkjában. Az ösvényt végigjárva a gyerekek nemcsak a madarak atyjának életét, hanem a hazánkban honos madarakat is megismerhetik. Meizl Ferenc irányításával a mintegy száz különféle madárodút és madárkápolnát helyeztek ki a településen. Bizonyára ez is közrejátszik abban, hogy a petőfiszállásiak évek óta gondosan etetik és itatják a madarakat.

A Csicsergő Óvoda madárismertető táblájának avatásán Szász János polgármestertől azt is megtudtuk, hogy hamarosan egy újabb mérföldkőhöz érkeznek a madárbarátság útján, tervezik ugyanis az óvoda közelében egy madárház kialakítását is.

Az óvoda bejáratához került tábla sokat segíti majd a gyerekeket a madarak megismerésében
Fotó: Vajda Piroska / Petőfi Népe

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában