kunszentmiklós

2019.10.12. 07:00

Emléktáblát avattak Banyák Kálmán zenész tiszteletére

Emléktáblát avattak Banyák Kálmán, az évszázad hegedűse tiszteletére Kunszentmiklóson.

Gulyás Sándor

Az avatóünnepségen részt vett Patai Istvánné Banyák Rózsika is, a néhai zenész unokahúga

Forrás: Petőfi Népe

Az emléktábla állításának ötlete Balogh Mihály könyvtáros, nyugalmazott tanár fejéből pattant ki. A költségek előteremtése érdekében gyűjtés indult a településen. Elsőként tavaly, a Banyák Kálmán tiszteletére megrendezett emlékesten adakozhattak a kunszentmiklósiak, később a decemberi versünnepen, majd Tóth Péter Lóránt előadásán folytatódott a gyűjtés. Az ügyet Bődi Szabolcs emeritus polgármester vette kezébe, talált szobrászt, szponzort.

– A nyáron Zetényi Csukás Ferenc kunszentmiklósi kötődésű, Szegeden élő író, történész megajándékozta a várost Túri Török Tibor keszthelyi illetőségű szobrász Kun Miklóst ábrázoló mellszobrával. Az alkotás méltó helyre került, így az adományozó és a művész felajánlotta, hogy egy domborművel lepi meg a várost. Élve a lehetőséggel, jeleztem feléjük, hogy Banyák Kálmánnak szeretnénk emléket állítani. Az alkotás elkészült, a posztamens Gyalus István keze munkáját dicséri, melynek felállítását Lesi Árpád polgármester vállalta magára – tudtuk meg Bődi Szabolcstól.

A domborművel díszített emléktáblát a zene világnapja alkalmából avatták fel. Banyák Kálmán munkásságát Balogh Mihály méltatta, aki elmondta: a világhírű cigányzenész, Banyák Kálmán a Művész utcában látta meg a napvilágot, kilencvenkét évvel ezelőtt. A családfő cigányprímás volt, így volt kitől örökölnie muzikalitását. A fiúcska hároméves korában hallás után már játszott apja hegedűjén, hatévesen már apja bandájával járta az országot. A szegénysorba született Banyák semmire sem vitte volna a város segítsége nélkül.

– Kunszentmiklóson az értelmiség saját múltját meghazudtoló gesztussal dobta össze a hétgyermekes Banyák család tehetséges fiának a fővárosi zenei tanulmányai fedezésére két egymás utáni év költségét. Majd 1938-tól pedig, miközben a magántámogatások sem apadtak el, az elöljáróság formálisan gyámság alá vonta a fiút, s így a tanulmányai támogatását már költségvetéséből finanszírozhatta a falu. Banyák Kálmán tehát nagyon sokat kapott a nyolcvan-kilencven évvel ezelőtti Kunszentmiklóstól. Nem túlzok, ha azt mondom, szinte mindent, hiszen teljes művészéletet, nemzetközileg elismert művészpályát alapozott meg a település nemes gesztusa – emelte ki beszédében Balogh Mihály.

Az avatóünnepségen részt vett Patai Istvánné Banyák Rózsika is, a néhai zenész unokahúga
Fotó: Petőfi Népe

Banyák Kálmán cigány fiúcska alig néhány esztendő alatt a legjobbak közé küzdötte fel magát. A kiváló hegedűs a forradalom idején hagyta el az országot, majd 1957-ben feleségével és négy gyermekével az Egyesült Államokban telepedett le. Banyák Kálmán pályafutását Yehudi Menuhin is próbálta egyengetni. A kiváló zenész koncertmestere lett a New York-i Filharmonikusoknak, később Clevelandben, Las Vegasban, Baltimore-ban muzsikált, de játszott éttermekben, klubokban is cigányzenekarával. New Yorkban több lemezt is készített.

– Nem megsüvegelendő érdem, nem afféle gáláns gesztus részünkről Banyák Kálmán művészetének elismerése ezzel az emléktáblával. Sokkal inkább kötelesség, egy régi tartozás törlesztése, amelynek révén a művész végleg hazatért – tette hozzá Balogh Mihály.

A rendezvényen közreműködött Balogh Mihály, Tóth Péter Lóránt, Baki Eszter, Banyák Gyula és Banyák József. Az emléktábla-avató ünnepség vendége volt Patai Istvánné Banyák Rózsika, a néhai Banyák Kálmán Szabadszálláson élő unokahúga.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában