Kiskunhalas / galériával

2019.10.06. 20:00

A honvédelmi miniszter a magyarság bátor tetteire emlékeztetett

A hazaszeretetből és bátorságból példát mutató aradi tizenhármakra és hazánk első miniszterelnökére emlékeztek a halasi múzeum monumentális történelmi tablója előtt. Dr. Benkő Tibor, honvédelmi miniszter arra emlékeztette a jelenlévőket, hogy a fiatalokkal meg kell ismertetni őseink tetteit, hisz a múlt megértése nélkül nem lehet jövőt építeni.

Mester-Horváth Nikolett

Fotó: Pozsgai Ákos

A százhetven évvel ezelőtt kivégzett aradi vértanúkra emlékeztek a nemzeti gyásznap alkalmából vasárnap délután a Thorma János Múzeumban.

Az ünnepségen a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Dékáni Árpád Gimnázium és Szakközépiskola tanulóinak irodalmi műsora után Dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter, Kiskunhalas díszpolgára mondott beszédet. – Magyarország a magyar emberek számára rendkívül fontos és tudjuk, hogy csak úgy építhetünk jövőt, ha jól ismerjük elődeink tetteit és levonjuk azokból a megfelelő következtetéseket – kezdte emlékezőbeszédét Dr. Benkő Tibor.

A miniszter felhívta a figyelmet arra, hogy a magyarság számtalan esetben harcolt az ország és a honfitársak függetlenségéért, önállóságáért. Példaként három csatát emelt ki, ahol szeretetről, bátorságról, önfeláldozásról tettek tanúbizonyságot a magyarok. Az 1456-os nándorfehérvári diadalban hazánk hősei Nyugat-Európa népének szabadságát védték, míg egy másik világra szóló esemény, az 1956-os forradalom ideje alatt ez a kis nemzet szembeszállt a nagyhatalommal, a Szovjetunióval. – A mai napon pedig 1848 forradalmára és az azt követő szabadságharcra emlékezünk, aminek történései ugyanúgy beírták magukat a világ történelmébe. Emlékeznünk kell az aradi tizenhármaknak, valamint Magyarország első, független kormányának miniszterelnökének, gróf Batthyány Lajos tragédiájára – mondta Dr. Benkő Tibor.

A forradalom és szabadságharc hőseinek kitartása a nagyobb országok népeinek számára is példamutató lehet. – Ezt a nemzetet, a kis maroknyi seregben lévő bátorságot és elszántságot nem tudta a Habsburg birodalom leverni, ehhez a cári csapatok segítse kellett – hangsúlyozta Dr. Benkő Tibor.

Fotó: Pozsgai Ákos

Az 1848/49-es események kapcsán a miniszter felidézte, hogy a leírások és az elbeszélések alapján Kiskunhalas lakossága is egy emberként állt a szabadságharc mellé. – Ki ne emlékezne Vári Szabó Istvánra, Kiskunhalas első polgármesterére vagy a múzeum névadójára, Thorma Jánosra, aki ugyan a szabadságharc után született, de alkotásaival hűen kifejezve azt az érzést, ami a magyarságban megmaradt – mondta Dr. Benkő Tibor.

A miniszter beszédében hangsúlyozta, hogy bár a forradalmat, a szabadságharcot elvesztettük, de hőseink hazájuk iránt érzett hűségét, bátorságát, önfeláldozását nem felejtjük el soha. – Nagy tisztelettel kell adóznunk az emlékük előtt, ezért kell a fiatal nemzedéket tanítani, nevelni. Ismerjék meg hazánk történelmét, legyenek előttük példaképek, akiket követhetnek. Őseink több mint ezeréves küzdelme azt eredményezte, hogy a magyar ember magyarként élhet e hazán – mondta Dr. Benkő Tibor.

A múzeumban található Aradi vértanúk című monumentális történelmi tablónál a Magyar Honvédség Hódmezővásárhely Helyőrségi Zenekar közreműködésével helyezték el az emlékezés koszorúit.

Katonáink követik őseink példáját

A honvédelmi miniszter ünnepi beszédében emlékeztetett arra, hogy őseink példamutató bátorságát, hűségét követik hazánk katonái. – Azért esküdtek fel, hogy ma is legyenek hősök és bátor emberek, akik bármikor készek ennek az országnak és a nemzetnek a szabadságáért harcba szállni. Ezért kiáltják fogadalmuk megerősítéseként, hogy „A hazáért mindhalálig” – hangsúlyozta Dr. Benkő Tibor.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában