fejlesztés

2019.07.13. 07:39

Megújult a közösségi rendezvényház teljes tetőszerkezete Ordason

A polgármesteri hivatallal szomszédos, régi, patinás épületet újított fel Ordas még 2017-ben. A korábban konyhaként, majd raktárként funkcionáló épületből közösségi rendezvényház lett, azonban az akkori pályázat már nem fedezte az elöregedett tető cseréjét, pedig az is már a 24. óráját élte. A faszerkezet elöregedett, meghajolt, egy új cserépfedést már nem tudott volna megtartani, és a tornác feletti műanyag hullámlemez is törött, repedezett volt

Zsigmond Enikő

A jövőben napelemeket is tennének az új tetőre

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Zsigmond Enikő

A paksi Jövőnk Energiája Térségfejlesztési Alapítványhoz tavaly ősszel a tetőszerkezet és a csatorna cseréjére benyújtott sikeres pályázat viszont most lehetőséget adott ezeknek a munkáknak az elvégzésére. Július első hetének végére el is készült a 350 négyzetméteres, új tető, ottjártunkkor éppen az ereszcsatorna utolsó darabja került a helyére.

Az öt és fél millió forintos beruházás 95 százalékát fedezte a támogatás, mindössze 273 forintot kellett az önkormányzatnak saját forrásból hozzátenni.

A jövőben napelemeket is tennének az új tetőre
Fotó: Zsigmond Enikő / Petőfi Népe

– Körülbelül negyven fő befogadására alkalmas, így kisebb rendezvények, névnapok, keresztelők, házassági évfordulók, baráti alkalmak rendezéséhez kiváló helyszín. A mellette lévő tájház udvarában van egy szabadtéri kemencénk is, nyitottunk egy átjárót a közösségi házból, így azt is lehet használni, ha igény van rá – mondta Szabó Zsolt polgármester, aki hozzátette, hogy nagy öröm a falunak ez a közösségi ház, hiszen sikerült megmenteni és új funkciót adni egy régi, szép épületnek, a közösségi alkalmak szép, modern környezetének biztosításával a falubeliek komfortérzete is javult.

Az önkormányzat jövőbeni terveiben szerepel, hogy az épületre napelemeket helyeznek. Ezzel nemcsak a közösségi rendezvényház, hanem a polgármesteri hivatal energiafelhasználását is csökkenteni szeretnék.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában