Kiskunhalas

2019.05.30. 07:00

Szimulált balesetből tanulhattak a halasi diákok (Galéria)

Szinte testközelből nézték végig a diákok miként dolgoznak a tűzoltók és a mentők egy baleset helyszínén. A szimulált gyakorlatot a kiskunhalasi Hirling József Lovasparkban rendezték szerda délelőtt. A helyi középiskolásoknak bemutatott figyelemfelhívó akcióval hívták fel a figyelmet arra, hogy a közlekedésben részt vevőknek milyen nagy a felelőssége.

Pozsgai Ákos

A kitalált halálos baleset főszereplői a Dékáni Árpád Szakgimnázium diákjai voltak, mentők, tűzoltók és rendőrök működtek közre a bemutatóban.

A történet szerint bódítószer hatása alatt lévő fiatalok hazafelé tartva, kocsijukkal frontálisan ütköztek egy szabályosan közlekedő autóval. A vétkező sofőr és egyik társa segítségnyújtás nélkül megpróbáltak elmenekülni a helyszínről, egy járókelő értesítette a mentőket és a tűzoltókat. A kiérkező rendőrök tartóztatták fel a baleset okozóit, miközben a mentők és a tűzoltók a ronccsá tört vétlen autóban lévőket próbálták kiszabadítani. A mentők megállapították, hogy a sofőr mellett ülő fiatal lány elhunyt, a gépkocsivezető állapotát pedig még bent a roncsban stabilizálni kellett. Ezután a tűzoltók segítségével kiemelték az összetört autóból, minden úgy történt, ahogy az éles helyzetben lenni szokott. A mentők levágták a véres ruhát a sérültről, miközben infúziót kötöttek be neki, nyak és lábmerevítőt kapott és tovább stabilizálták az állapotát. A tűzoltók és a mentők együtt emelték a hordágyra a sérültet, majd tették a mentőkocsiba.

A baleset halálos áldozatát a rendőrségi helyszínelő körbefotózta, majd fekete fóliával takarták le, később megérkezett a halottas kocsi is és a holttestet elszállították a helyszínről.

Drámai, sokkoló képeket készítettek a fotósok és az operatőrök, egyedül ők dolgoztak úgy, ahogy éles helyzetben egyáltalán nem szoktak. A gyakorlaton egészen közeli beállításokból fotózhatták meg azt, amit valóságos helyzetben csak kellő távolságból és visszafogottsággal fényképeznek.

A gyakorlat célja az volt, hogy felhívják a fiatalok figyelmét arra, hogy a közlekedésben részt vevőknek nagyon nagy a felelőssége, éppen ezért nem mindegy, hogy milyen állapotban ülnek a volán mögé.

Szomorú aktualitása volt a bemutatónak

Kiskunhalason szomorú aktualitása volt a bemutatónak, hiszen néhány hete a közeli Kiskunmajsán egy vélhetően ittas vezető miatt haltak meg hárman egy közlekedési balesetben. A vétkes sofőr is elhunyt, aki Kiskunhalasról indult vissza barátaival Kiskunmajsára, amikor egy kanyarban kisodródtak és frontálisan ütköztek a szemből szabályosan érkező autóval. A vétlen gépkocsi mindkét utasa meghalt.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában