ballagás

2019.05.02. 15:07

Gépes ballagást tartottak Jánoshalmán

Május 1-jén tartották a város egyik legnagyobb tavaszi rendezvényét az AM Kelet-magyarországi Agrárszakképző Központ, Mezőgazdasági Szakgimnázium, Szakközépiskola és Kollégium végzős diákjainak hagyományos gépes ballagását.

Pozsgai Ákos

Az idén több mint 150 darab, változatos márkájú és korú mezőgazdasági gép vonult az utcákra, melyek többségét egy-egy végzős diák vezetett, akik így együttesen megközelítőleg 20.000 lóerőt tartottak kordában. A látványos felvonulás reggel nyolckor kezdődött: a tanüzemtől indultak el a fiatalok, végig a város utcáin, majd vissza a tanüzembe.

A 2019-es jánoshalmi gépes ballagás a 39. volt az iskola történetében. Az első időszakban csupán 20-25 darab géppel vonultak a diákok, de ahogy nőtt a végzős tanulók létszáma, illetve a magángazdaságok száma, úgy nőtt a felvonulás mérete is. Mára sokan a saját, a családi gazdaság gépével búcsúznak az iskolás évektől. Az így összegyűlt flotta olyan nagy méreteket öltött 2012-ben, 2013-ban és 2016-ban, hogy beemelték az eseményt a „Tömegszerű rekordok” közé, mint „A legtöbb mezőgazdasági géppel felvonuló, végzős diákok, leghosszabb konvoja!”. Ezt a címet 2012-ben kapta meg az esemény először, legutóbb pedig 2016-ba, amikor 121 géppel vonultak a diákok.

A nagy múltú jánoshalmi iskola – ahol jelenleg mezőgazdasági gépészeket, gazdákat, falusi vendéglátókat, mezőgazdasági gazdaasszonyokat és mezőgazdasági gépésztechnikusokat képeznek – egyre népszerűbb a fiatalok körében.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában