2019.05.24. 18:49
Bemutatták munkáikat a varrók
Negyedszer mutatkozott be a nagyközönség előtt a Szabadszállási Református Egyházközség Csillag Varróköre. A közönség míves asztalterítőkben, keresztelőkendőkben, templomi énekeskönyv-borítókban, bibliajelzőkben gyönyörködhetett.
Szép munkákat láthattak
Forrás: Petőfi Népe
– A varrókör nyolc évvel ezelőtt alakult Máté Sándorné nagytiszteletű asszony és Janovicsné Paál Ilona presbiter, a misszióbizottság vezetőjének kezdeményezésére. Működésükhöz a technikai feltételeket, illetve a kellékeket az egyházközség presbitériuma biztosította és biztosítja – emelte ki köszöntőjében Holczmann Mihály, az egyházközség gondnoka.
Az alkotásokat a varrókör vezetője, Janovicsné Paál Ilona mutatta be. Elmondta, hogy kezdetben a templomban lévő énekeskönyvekre készítettek borítókat, illetve bibliajelzőket, hímeztek keresztelőkendőket. Nyolc évre visszatekintő hagyomány, hogy minden család a varrókör által készített keresztelőkendőt kap ajándékba. Ünnepi alkalmakra és adventi vásárokra kínálókosarakat, illetve farmernadrágokból varrt táskákat, idősek napjára pedig tűpárnákat, valamint levendulazsákokat készítenek a tagok. Nem ragaszkodnak egyetlen tájegység mintáihoz, többek közt somogyi, erdélyi és kalocsai mintákkal díszített terítőket is hímeztek már.
A kiállításmegnyitót Süveges Emma szavalata és a Kiskun Népdalkör műsora tette emlékezetessé. A tárlat június 7-ig tekinthető meg a közösségi ház nyitvatartási idejében.

Fotó: Petőfi Népe