Kecskemét

2018.12.13. 21:24

Ötödször díjazták a „mindennapok angyalait” Kecskeméten

A kecskeméti megyei kórház ápolóinak munkáját ötödik alkalommal ismerte el díjjal a Hovány cégcsoport alapítványa. Ezúttal 30 egészségügyi szakdolgozó lett a „mindennapok angyala”, és részesült pénzjutalomban.

Hraskó István

Csütörtökön immár ötödik alkalommal rendezte meg a Hovány Alapítvány hagyományos, díjátadó ünnepségét a kecskeméti Otthon Moziban, melynek során a Bács-Kiskun Megyei Kórház ápolónőit és ápolóit jutalmazták áldozatos munkájukért. A „mindennapok angyalai” 50 ezer forintos pénzjutalmat vehettek át, emellett a Kecskeméti Fürdőbe, a Hírös Agórába és az Ifjúsági Otthonba szóló belépőkkel ajándékozta meg az önkormányzat a harminc egészségügyi dolgozót.

Héjjas Tamás, a Hovány csoport gazdasági igazgatója elmondta: 2014 óta az a fő céljuk, hogy legyen egy olyan nap, amely az ápolókról szól, akik sokszor segítenek megvívni csatáinkat a különböző betegségek ellen. Engert Jakabné, a kecskeméti önkormányzat esélyteremtési bizottságának elnöke szerint a díjazottak az egyik legszebb, de legnehezebb hivatást választották.

– Éjjel-nappal szolgálják, ápolják a betegeket, őrzik álmaikat és reményt sugároznak. Őszinte elismeréssel és köszönettel tartozunk nekik és a Hovány alapítványnak is – mondta Engert Jakabné, aki mint a kórház egykori HR-igazgatója korábbi kollégáit köszönthette.

Hegedűs Iván, a kórház gazdasági igazgatója azt hangsúlyozta, hogy a rendezvény a jóságra is felhívja a figyelmet.

– Különösen arra a kihalóban lévő, nélkülözhetetlen jóságra, amely az emberi életünk és ápolói szakma egyik alapvető eleme. Az ápolás szent és tiszta hivatás. Minden szenvedőnek enyhülést, a haldoklóknak könnyebbséget, a gyógyulóknak életet ad. Az ápolók közvetlenül a betegágy mellett mutatnak példát az emberségre, a másik ember tiszteletére és önzetlen szeretetére. Ma a legjobban kiszolgáltatottak a beteg emberek, számukra az ápolók közvetítik a társadalmi gondoskodást, a másik ember szeretetét, megbecsülését, vagyis az élet tiszteletét – mondta Hegedűs Iván.

Végül Pap-Szekeres Anita ápolási igazgató azt emelte ki, hogy a Hovány csoport társadalmi szerepvállalása példamutató Kecskeméten, és hogy az ilyen kezdeményezések különösen fontosak most, mikor egyre kevesebb fiatal választja az ápolói hivatást. A díjak átadása után a „mindennapok angyalait” állófogadással, valamint zenés produkcióval lepték meg a szervezők.

Az idős betegek köszönete mindennap feltölti

Németi Erika húsz éve ápolónő a megyei kórházban. Korábban a pszichiátriai osztályon dolgozott, most pedig a háromfős mobil sebkezelő team tagja, ez a csapat krónikus sebeket és felfekvéseket lát el. Mint Erika elmondta, az idősbeteg-gondozás a szíve csücske. Eleinte gyerekeket szeretett volna ápolni, de pályafutását idősotthonban kezdte, és ott minden megváltozott; ahogy fogalmazott, „mindenki a nagymamája és nagypapája lett”.

– Nekem az életemet jelenti a betegek ápolása, nagyon szeretek közöttük lenni. Soha eszembe se jutott, hogy más szakmában dolgozzak. A munkánknak általában gyors és látványos az eredménye, így a betegek nagyon hálásak, visszajelzéseik minden nap feltöltenek. Ami nehézséget jelent a hivatásunkban, az a munkarend, de én szerencsés helyzetben vagyok, a GYES után 8 órás állásban tudtam elhelyezkedni. A családom teljesen támogató, párom büszke arra, hogy ápoló vagyok, kisfiam pedig érdeklődik is az egészségügy, az anatómia iránt – mondta a „mindennapok angyala”.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában