2018.10.24. 14:00
Nő az élettartam, de fogy a lakosság
Ha nem következik be változás, pár évtized múlva hazánk lélekszáma 8 millió alá csökken – hangzott el azon a majsai szakmai tanácskozáson, amit Demográfia – egészségpolitika címmel rendeztek a Szent István Házban.
A szakmai tanácskozás résztvevői szerint fontos a párbeszéd a demográfiai gondokról
Forrás: Petőfi Népe
Fotó: Tapodi Kálmán
Hazánk kedvezőtlen demográfiai tendenciái ismeretesek, hiszen évek, évtizedek óta tart a nemzet fogyása, részben a csökkenő születésszám, a házasságkötések alacsony, a válások magas száma, az első gyermeket vállaló anyák életkorának kitolódása miatt, de a kedvezőtlen magas halálozási arány is hozzájárul ahhoz, hogy évente mintegy harmincezer lakosú város „tűnik el”.
Mindezekről az aggasztó tényekről is szólt dr. Bártfai György, a Diczfalusy Alapítvány elnöke a múlt pénteki tanácskozást megelőző sajtótájékoztatón.
– Hazánk lélekszáma évente Kiskunhalas lakosságának lélekszámával csökken és 5 év alatt egy Szeged nagyságú város lakossága tűnik el a demográfiai térképről. A születéskor várható élettartam viszont tovább emelkedik Magyarországon. Ez kedvező, de alacsony a gyermekszám, és így egyre növekszik az idősek eltartottsági rátája – közölte a Szegedi Tudományegyetem Szülészeti és Nőgyógyászati Klinika professzora, aki úgy vélekedett: a következmények rendkívül aggasztóak, ezért is fontos a közvélemény figyelmének ráirányítása a demográfiai gondokra.
Mint elhangzott: az egyén biológiai halhatatlanságának záloga a gyermek, ezért a célok között szerepel, hogy minden gyermekre vágyó pár rövid időn belül eljuthasson a gyermekáldásig. Az is fontos célkitűzés, hogy az idős emberek, a nagyszülők ne terhet, hanem segítséget jelentsenek a társadalomnak, azaz: „jó életminőségben, minél tovább éljenek”.
Kiskunmajsa és környéke egészségügyi helyzetéről dr. Bánóczki-Garas Mónika majsai háziorvos tartott előadást, aki beszélt arról is, hogy az elnéptelenedés és társadalmi izoláció, az öregedő korosztály és a kistérségek elmaradottsága további egészségügyi és szociális problémákat vet fel.
„A kistelepülésen élőkre is számítunk” volt a majsai szakmai tanácskozás témája, jelezvén a kisvárosok szakembereinek véleménye is elengedhetetlen ahhoz, hogy konkrét intézkedési tervek születhessenek a fentebb vázolt kedvezőtlen folyamatok megállítására.
– Mai világunkban a kis közösségek kohéziós ereje hatalmas kincset jelent a család és a gyermekvállalás szempontjából. A nagyvárosokban, nagyobb területen kialakuló elszemélytelenedés itt még nem alakult ki, vagy csak kis mértékben – mondta előadása során Mák Kornél, Kecskemét alpolgármestere.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/iLvICxlKRlRcbnH0735iAsFtmu2mRNo_SuPvGbGWLdM/fill/1470/1091/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzhhYWFjZWJkMzJiODQ3ZTQ4NjY1ZDdlMTU3NWU1N2Vj.jpg)
Fotó: Tapodi Kálmán / Petőfi Népe
– A vidéki élet előnyeinek kihasználása és a városokkal szembeni hátrányok leküzdése társadalmi feladat, többek között az önkormányzatok és az egészségügy különböző szintű szereplőinek bevonásával – fogalmazott az elérendő célokról dr. Bank Gyula Zsolt gerontológus.
Dr. Párducz László, a Magyar Család és Nővédelmi Tudományos Társaság elnöke hangsúlyozta: „Nemzetünk megmaradása a gyermekeket vállaló családok nélkül elképzelhetetlen.”
Az időskori jó egészség megőrzése is feladat
Magyarországon a születéskor várható élettartam 2017-ben a férfiaknál 72,4 év, a nőknél 78,9 év volt. Húsz évvel ezelőtt pedig 66,3 év a férfiaknál és 75 év a nőknél. Dr. Zubereczki Anita rezidens orvos szerint: napjaink idősödő társadalmában elsődleges figyelmet érdemel az időskori életminőség, ezen belül az egészségi állapot megőrzése.