2018.10.16. 20:58
Esküt tettek a halasi diákképviselők
A 2018-2019-es tanév elején valamennyi kiskunhalasi oktatási intézményben diákönkormányzati választásokat tartottak. Ezután választották meg azokat a diákképviselőket, akik bekerültek a Kiskunhalasi Városi Diákönkormányzatba (KVDÖK), ahol küldöttként fogják képviselni az intézményük tanulói közösségét.
A városi diákönkormányzat soha ennyi küldöttel nem alakult meg, szám szerint 27 fiatal képviseli az iskolájukban tanuló diákokat. A munkában idén ősztől már minden általános és középiskola, és a nemzetiségi önkormányzat mellett két kollégium is delegált fiatalokat – hangsúlyozta Hegedűs Ildikó megválasztott diákpolgármester, aki a városi diáktestületben a Bibó István Gimnázium tanulóit képviseli, ahol egy újabb tanévre kapott bizalmat a diáktársaitól.
A diákpolgármester feladatát Kothencz Dorisz (Szent József Katolikus Általános Iskola) és Szabadi Ármin (Szilády Áron Református Gimnázium) diák-alpolgármesterként segítik, akik az általános és középiskolai korosztályt képviselik.
Esküt tettek a halasi diákképviselők
A KVDÖK képviselői kedden délután a Thorma János Múzeum új épületszárnyában kialakított kiállítótermében tettek ünnepélyesen esküt, ahol ezt követően átvehették megbízólevelüket. A város jelképes kulcsát Hegedűs Ildikó diákpolgármester vette át Fülöp Róberttől, Kiskunhalas polgármesterétől.