A sok trauma mellett felemelő élményekkel is találkoznak az ápolók

Pénteken és szombaton Kecskemét és a megyei kórház gyermekosztálya ad otthont a Gyermekápolók XV. Országos Kongresszusának. A szakmai fórumon számos előadás hangzik majd el, a legérdekesebbnek tűnő témákról kérdeztük Pap-Szekeres Anitát, a megyei kórház ápolási igazgatóját.

– A gyermekápolásban jelentkező új irányelvekről is szó esik majd. Mire kell gondolni, mi változott?

– Nem új dolog, de még nem szoktunk teljesen hozzá, hogy gyakorlatilag 0 órától 24-ig meg lehet látogatni a gyerekeket a kórházban, és hogy a szülő egész nap vele lehet, ha akar, mellette alhat. Ez abból a szempontból nagyon előnyös, hogy az édesanyát, édesapát meg tudjuk tanítani az ellátás terén bizonyos teendőkre, beavatkozásokra, így otthon nagy biztonsággal tudja majd gondozni gyermekét. Viszont a nonstop látogatás szemléletváltást követel tőlünk, ami nem megy egyik napról a másikra. A feszített munkatempó és a leterheltség mellett még rugalmasabban kell tudnunk kezelni azt a helyzetet, hogy a szülő folyamatosan figyeli a nővér, ápoló munkáját.

– Gondolom, ez sok konfliktus forrása.

– Igen, adódnak belőle viták, hiszen nem vagyunk egyformák, és egy kórházban igen sok ember van viszonylag kis helyen. A leggyakrabban egyébként a mobiltelefonok használatával vannak gondok, mikor a látogató nemcsak a saját gyermekét fotózza, hanem egy másik kis beteget is, vagy éppen az ápolót, a kórházi dolgozót. Emellett viszonylag gyakran próbálnak a szülők tanácsot adni a nővérnek, szerintük hogyan kellene ellátni a gyereket.

– Miként tudnak az ápolók felkészülni az ilyen szituációkra?

– Folyamatos képzésekkel próbáljuk a kommunikációt javítani, hogy jól végződjenek az esetleges vitás, kiélezett helyzetek. Idén lehetőséget kaptunk az ÁEEK-től egy mentálhigiénés és pszichológiai intervenciós továbbképzés-sorozatra, amelyen szintén sok munkatársunk részt vett. Emellett régóta dolgozik a kórházban egy úgynevezett burn out team, azaz kiégést megakadályozni hivatott csapat is, amely egy pszichiáterből, egy pszichológusból, egy diplomás ápolóból áll, és olykor a kórházlelkész is besegít. Ők tartanak foglalkozásokat az egyes osztályoknak, sőt, immár egyéni elbeszélgetésekre is van lehetőségük a kollégáknak.

– Ha már itt tartunk: hány végigdolgozott év után érkezik el a nővéreknél a kiégés?

– Ez nagyban függ az egyéntől. Változó, hogy ki mennyire tudja a kórházban hagyni az olyan tragikus és lelkileg megterhelő történéseket, mint egy gyermek halála vagy az állapotának romlása. Ha ezeken vagy a munkahelyi konfliktusokon otthon is sokat gondolkodik valaki, akkor korán arra juthat, hogy ő már nem tud tovább dolgozni ezen a pályán.

– A gyermekápolói hivatásban rejlő nehézségekre mennyire készít fel az iskola?

– Nagyon előnyös, hogy a képzésben sok a gyakorlat, így nálunk szinte mindennel szembesülnek a diákok, és munkatársainknak nyugodtan feltehetik kérdéseiket, megoszthatják gondolataikat, esetleges kételyeiket. Nyaranta mindig felmérjük, milyen tapasztalatokat szereztek a kórházban a diákok, mert véleményükből mi is sokat tanulhatunk.

– Milyen lelki segítséget tud nyújtani a kórház az ápolt gyermek szüleinek?

– Régóta szeretném, ha lenne egy mentálhigiénés szakemberünk, nemcsak a gyermekosztályon, hanem az egész intézményben. Ezt a tervemet még csak félig-meddig sikerült megvalósítani, de nagyon örülök, hogy egy kolléganő már dolgozik ilyen munkakörben a koraszülött osztályon. Neki abban van fontos feladata, hogy a 40. hét előtt érkezett babák édesanyjának segítsen feldolgozni a koraszülés jelentette traumát, hiszen emiatt ők általában nem tudják szoptatni gyermeküket. Később a mentálhigiénés tanácsadást szeretném kiterjeszteni a többi osztályra is, mert például a szülészeten is tudnunk kell lelkileg támogatni a magzatukat elvesztő édesanyákat, vagy a gyermekosztályon a gyógyíthatatlan beteg gyerekek szüleit.

– Ha egy sérült gyermeknél bántalmazásra derül fény, akkor kit értesítenek?

– A gyermekvédelmi jelzőrendszer részei vagyunk, ilyenkor a család és gyermekjóléti szolgálatot értesítjük, utána ők intézkednek. Természetesen azon a véleményen vagyunk, hogy ha olyan környezetben él a gyermek, ahol a testi épsége forog kockán, akkor onnan ki kell emelni. Sajnos időről időre találkozunk brutális esetekkel. A jelzőrendszer azért is jó, mert ezáltal a szülő is esetleg segítséget kaphat. Ha rendszeres a gyermekbántalmazás egy családban, felmerülhet a szülő mentális betegsége, amely gyógykezelést igényel.

– Gondolom, a sok szomorú eset mellett azért rengeteg szép emléket őriznek a gyermekápolók is…

– Ez így van. Talán a legemlékezetesebb egy kislánynak, Petrának a története, aki egy súlyos betegséggel született, majd édesanyja itthagyta a kórházban. Fél évig volt nálunk, a gyermekosztály dolgozói gondoskodtak róla közösen. Ruhákat, játékokat hoztak neki, énekelve sétáltak vele, tologatták a babakocsiban. Végül minden jóra fordult: sikerült örökbefogadó szülőket találni, és a kislányt meg is műtötték, úgy tudjuk, azóta is minden rendben van vele. Emiatt, de sok más eset miatt is nagyon büszke vagyok a munkatársaimra, mert ha baj van, segíteni kell egy rászoruló családnak, gyermeknek, a mindennapos nagy leterheltség mellett is azonnal gyűjtést szerveznek. Fantasztikus csapat, öröm velük dolgozni!