Orgovány

2018.08.08. 20:00

107 éves lett Orgovány legidősebb lakója

Szerdán ünnepelte százhetedik születésnapját Budai Istvánné Zsuzsika néni, Orgovány legidősebb lakója. Születésnapja alkalmából a település nevében Gál Szilvia polgármester és Bagócsi Károly jegyző köszöntötte az ünnepeltet.

Horváth Péter

Zsuzsika néni mosolyogva fogadta a település vezetőinek ajándékát, a szép virágcsokrot, majd nevetve elevenítette fel leánykora születésnapjait, amikor barátnőivel azon viccelődtek, hogy megéri majd a száz évet is, de persze akkor nem hallottak száz éves lakóról Orgoványon. Mint mondta, akkor nem hitte volna, hogy százhét éves korában lányával és unokájával ül majd a konyhában és a jókívánságokat fogadja.

A születésnapos Zsuzsika néni egészségi állapota még e magas kor ellenére is jó, mozgása nem csak korához képest fürge. Napjait szerettei körében tölti, lánya, Ágnes nyolcvan éves korában vette magához Zsuzsika nénit és azóta segíti őt a mindennapokban. Mint mondta, szerencsére nem fáj semmije, csak látása gyenge, csupán ezért igényel néha segítséget, de az apróbb dolgokban teljesen ellátja magát.

Gál Szilvia, Orgovány polgármestere köszönti Budai Istvánné Zsuzsika nénit százhetedik születésnapja alkalmából Fotó: Horváth Péter

A főzésről néhány éve leszokott, de kilencven éves korában még háromfogásos ebéddel várta a ház vendégeit, amit teljes egészében maga készített. Kilencvenkilenc éves koráig még kórházban sem volt, csak látogatóban és ma sem beteges és nem fáj semmije. Zsuzsika néni idős kora ellenére sem szeret feküdni, inkább a konyhában, vagy kedvenc helyén, a ház teraszán üldögél.

A hosszú élet titkát a lelkiismeretes munkában látja az ünnepelt: évtizedekig ő maga látta el az állatokat portáján, maga készítette az ételt családjának, amiből mindig jutott a szegények számára is, noha nekik sem volt sok. Jó étvágya idős korára is megmaradt, testi egészségének fenntartásához nagyban hozzájárult hurkából, kolbászból, főtt szalonnából álló diétája és sosem maradhat el a reggelizőasztalról kedvence, a disznósajt.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában