kiskunhalas

2018.08.28. 11:26

Idén is zenélt a halasi Sáfrik-féle szélmalom

Idén tizenegyedik alkalommal rendezték meg Kiskunhalason a ­Zenélő Szélmalom eseményt a Sáfrik szélmalom tövében. A kulturális rendezvény célja, hogy felelevenítse a malom történetét és felhívja a figyelmet a régóta felújításra szoruló ipari műemlék jelenlegi rendkívül rossz állapotára.

Pozsgai Ákos

A mélykúti Anna tánccsoport is fellépett a rendezvényen

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Pozsgai Ákos

Már az 1860-as években állt itt szélmalom, amit később elbontottak, majd 1901-ben Sáfrik József épített egy másik, négyszintes szélmalmot a régi helyén, amelyet 1966-ban országosan védett műemlékké nyilvánították.

A Zenélő Szélmalom estekkel, amelyet minden évben augusztus utolsó hétvégéjén rendeznek meg a malom tövében, Kiskunhalas egyik jelképére, építészeti és kulturális örökségére hívja fel a figyelmet a szervező Pásztortűz Egyesület. Az elmúlt ­hétvégi eseményt megnyitó Végső ­István, a szervezet elnöke beszédében arra emlékeztetett, hogy a Sáfrik malom hamarosan nagy változáson megy át, a város egyik turisztikai látványossága lesz, ahol egy látogatóközpontot­ is kialakítanak majd.

A hétvégi rendezvényen fellépett a mélykúti Vadvirág Tánccsoport, a Banga Zenekar, a kecskeméti Lóca Együttes egy gyermekműsorral, a halasi székhelyű Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület, a mélykúti Anna tánccsoport, Kéri György, az első magyar skót dudás, a kiskunhalasi József­ Attila Irodalmi Kör tagjai és a Summer Acoustic.

A malom előtti testvérvárosok parkjában kézműves-foglalkozás, helyi képzőművészek kiállítása, egészségügyi szűrőállomás, és a tűzoltóság csapatpróbán lévő legújabb fejlesztésű tűzoltóautója várta az érdeklődőket.

Az eseményen, amely egészen a késő estébe nyúlóan zajlott és nyújtott kikapcsolódást a családoknak, fiataloknak és idősebbeknek egyaránt, sok érdeklődő megfordult.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában