A MiG-29-esek érkezésére és Rácz Zsoltra emlékeztek

Közel kétszázan vettek részt – volt pilóták, a bázis állományának tagjai és érdeklődők – az Ég Katonái Hagyományőrző Egyesület emléktáblájának felavatásán szombat délelőtt. Ott volt Frankó Endre nyugállományú főhadnagy, a legidősebb Puma pilóta, Fekete Tamás ezredes, a repülőbázis parancsnok helyettese, Bozóki János ezredes, az MH Légijármű Javítóüzem parancsnoka és Simon Róbert, az egyesület elnöke is.

Sajátos hangulatot adott a rendezvénynek, ahogy bejátszották az utolsó MiG-29-es repülés rádiózását archív felvételről. Majd felidézték: huszonöt évvel ezelőtt, 1993. október 15-én érkezett meg Kecskemétre a MiG-29-esek első csoportja. Elsőként a 24-es oldalszámú Nagyvas szállt le, 16 óra 20 perckor, a hátsó fülkében Karmazsin Sándor, akkori ezredparancsnok ült. Az üzemeltetés 17 éve alatt a 28 repülőgép 29 ezer 282 leszállással 18 ezer 168 óra repülési időt teljesített (három MiG-29-est elveszített ez idő alatt a bázis, 2005-ben Szabó „Topi” Zoltánnak, 2008-ban pedig Peszeki „Peszke” Zoltánnak kellett katapultálnia, 1998-ban Rácz Zsolt életét vesztette, mikor a repülőgéppel a földhöz csapódott).

Beszédében Takács Géza alezredes felelevenített egy-két sztorit, majd köszönetet mondott mindazoknak, akik a repülőbázis állományának tagjaként biztosították a pilóták számára a repülés feltételeit a “csodálatos madárral”. Horváth János nyugállományú ezredes, egykori repülő műszaki zászlóalj parancsnok viccesen megemlítette: a MiG-29-esek ünnepélyes bemutatásán öt percük volt, hogy valahogy letakarják a gépen díszelgő vörös csillagot. Ez festésre természetesen nem volt elég, végül egy posztert ragasztottak fel, de a nagy esőben nem ment túl könnyen. Horváth János kimondta azt is, amivel valószínűleg sokan egyetértettek a hallgatóság soraiban: a MiG-29-esekkel nem repültek annyit a hajózók, amennyit szerettek volna, és amennyit a műszaki állapotuk megengedett volna, hiszen újonnan kapta a nagyvasakat a Magyar Honvédség.

– Ez a repülőgép a kor színvonalán ajándék volt a pilótáknak és nekünk is, és akik dolgoztunk rajta. Ezt az ajándékot eltékozoltuk, eltékozolták. Nem áldoztak rájuk annyit, amennyit megérdemeltek volna, pedig ez a típus nagyságrenddel többet repülhetett volna magyar légierőben – tette hozzá a volt hangárparancsnok.

A húsz éve elhunyt Rácz Zsolt posztumusz ezredesre Siklósi Zoltán nyugállományú alezredes és testvére, Mesterné Rácz Adrienn emlékezett.

– A repülés volt a munkája, a hobbija és az élete. Bátor volt, de nem felelőtlen. Tudta, hogy ebben a szakmában nem lehet hibázni – mondta Rácz Adrienn. Arról is beszélt, hogy fivére ismerte a szakirodalmat, érdekelte a repülés múltja, jelene és jövője. A tapasztalt pilóta tisztelte a többtonnás Nagyvasakat, ismerte a fizika törvényeit, a határokat.

– Aktív, harmonikus életet élt, azt csinálta, amit szeretett. Sok barátja volt, határozott, allűröktől mentes, szerény, segítőkész embernek ismertem. Fegyelmezetten egészségesen élt, alkoholt nem ivott, bármikor készen állt arra, hogy repülhessen – mondta Rácz Adrienn.

A beszédek után avatták fel és koszorúzták meg az emléktáblát, melyen a mind a 28 MiG-29-es összrepülési ideje és leszállásainak száma olvasható (a rekorder 1500 órával és és 2563 leszállással a 27-es oldalszámú). Majd a a 11-es oldalszámú Gracy-t lehetett közelről megnézni, jelképesen megsimogatni.