MagánZoo

2018.06.07. 07:00

Fehér tigrisek születtek a felsőlajosi állatkertben (videó)

Négy fehér bengáli tigris született a felsőlajosi Magán Zoo állatkertben május közepén. Bár anyjuk nem foglalkozott a kölykökkel, jól vannak: pótszüleik naponta ötször, cumisüvegből etetik őket.

Koós Kata

A felsőlajosi Magán Zoo legújabb lakói május 12-én látták meg a napvilágot. A négy fehér bengálitigris-kölyök anyukája, Shakira néhány hetes korában került az állatkertbe, apjuk, Mohan Erwan pedig féléves korában érkezett Felsőlajosra négy és fél évvel ezelőtt. A fehértigris-­párnak első alkalommal születtek kölykei.

Shakira a szülés után nem foglalkozott a kicsikkel. Ez Tóth Tibor, az állatkert alapítója és vezetője szerint egyrészt annak köszönhető, hogy mindenekelőtt párja hiányával volt elfoglalva, mely láthatóan elszomorította. Mohant ugyanis a kölykök születése után külön zárták, nehogy kárt tegyen a kicsinyekben.

– Emellett a tigrisek négy-ötévesen válnak ivaréretté, akkor kezdenek szaporodni. Ők pont négy és fél évesek, úgyhogy aránylag korán kezdték. Ennek is betudható, hogy ilyen zavarban volt a mama, és nem nevelte őket – mondta Tóth Tibor, aki már nevet is adott a kicsinyeknek. Az alom egyetlen hímje a Mohini nevet kapta, melynek jelentése mágikus. Különlegessége, hogy jelenleg teljesen fehér, csupán a fején ékeskedik három sötét pötty. Az egyik lányt Jasmi­nának keresztelte. A másik két nőstény pedig a Begum és a Tippu neveket kapta. Előbbi jelentése „főrangú hölgy”, utóbbié pedig, aki a legkisebb és legtörékenyebb a testvérek között, stílusosan: „borravaló”.

Mikor gondozójuk látta, hogy az anya nem foglalkozik a kicsikkel, egyenként elvették a kölyköket Shakira mellől, hogy megóvják őket. Tippu maradt leghosszabb ideig anyjával, de két nap elteltével őt is különválasztották.

– Akkorra Tippu már nagyon ki volt száradva, mert már két napja nem evett. Nagyon nagy csoda, hogy megmaradt. Még mindig soványka, de már jól van – mondta gondozójuk.

Kifejtette: a fehér bengáli tigris nagyon ritka állat. Mindössze 250 egyed él a Földön, mind állatkerti körülmények között. Bár bundájuk fehér, mégsem albínók, szemük ugyanis nem piros, hanem kék színű.

A kölykök legfőbb feladata jelenleg az alvás és a táplálkozás. Naponta ötször esznek, cumisüvegből kapják a tejpótló tápszert pótszüleiktől, Tóth Tibortól és feleségétől, Katitól. Egyéves korukra körülbelül száz kilogrammosak lesznek.

A fehér kis tigrisek fél évig lesznek megtekinthetők a felsőlajosi Magán Zoo-ban, utána másik állatkertekbe szállítják őket.

– Már most van 3-4 kérőjük: német, cseh és belga állatkert is érdeklődik irántuk – mondta Tóth Tibor, aki hozzátette: tudja, hogy nem lesz kellemes a búcsú, de a kicsikért cserébe zebrákkal szeretné bővíteni az állatállományt, melyre csak így van lehetősége a kizárólag a belépőjegyek árából fenntartott állatkertnek.

A kölyköket jelenleg a 11 és 14.30 órai etetésük ideje alatt tekinthetik meg a látogatók. Hivatalos bemutatójukat pedig június 16-17-én 14 órakor tartják majd.

Mohan, a fehér tigrisek Ádámja

Földünk összes fehér tigrise egy apától származik. 1951-ben ­India középső részén egy favágó talált egy fehér tigrist, melynek anyját nem sokkal azelőtt ölték meg. Megtetszett neki a kölyök, és elvitte a maharadzsának ajándékba, aki rögvest befogadta palotájába, és a Mohan nevet adta a kicsinek. A maharadzsa komoly jutalmat tűzött ki annak, aki visz neki még egy példányt, azonban nem létezett több. Mohant pároztatták egy sárga tigrissel, de a nősténytől nem születtek fehér tigrisek. Végül elsőszülött lányával párosították, és e próbálkozás hozott fehér kölyköket, így erősen beltenyésztett az állomány. Mohan, a fehér tigrisek „Ádám-atyja” 1969-ben pusztult el.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában