2018.03.19. 17:30
Már alkonykapcsoló vezérli a közvilágítást Kecskeméten
Pár napja alkonykapcsoló vezérli Kecskeméten a közvilágítás be- és kikapcsolását. Így megszűnhet az az állapot, hogy délutánonként akkor gyúlnak fel a lámpák, amikor már sötét van. A gyalogosok biztonsága érdekében – más helyszínek mellett – sárgán villogó lámpát szereltek fel a Piaristák terén lévő zebránál.
Sokan és régóta panaszkodtak arra, hogy Kecskeméten a közvilágítás délutánonként túl későn kapcsol be, amikor már igencsak sötét van, reggelente pedig túl korán hunynak ki a lámpák, amikor még nincs elég világos, mindez növeli a balesetek kockázatát a közlekedésben.
A kialakult helyzet a közvilágítási naptárra vezethető vissza, amelyben meg van határozva, hogy egységesen (akár több megye összes településén) mikor kapcsolódik be és ki automatikusan, számítógépek által vezérelten a közvilágítás. Csakhogy a naptárban minden hónap tíznapos időszakokra, dekádokra van osztva, és a dekád első és utolsó napján is azonos a be-kikapcsolási időpont. Pedig a napnyugta ősszel folyamatosan korábbra jön, a napkelte pedig későbbre tolódik, és tíz napon belül lehet akár 8-10 perc különbség. A rugalmatlan rendszer nem tudja kezelni a tíznapos ciklusokon belüli eltéréseket. Másrészt nem reagálnak a lámpák akkor sem, ha az ég borult, felhős.
Szemereyné Pataki Klaudia a tavaly decemberi közgyűlésen jelezte, hogy az önkormányzat vizsgálja az alkonykapcsoló beépítésének lehetőségét. Az alkonykapcsolóban az a jó, hogy mindig a fényviszonyoktól függően kapcsolja fel és le a közvilágítást, így a borúsabb délutánon akár hamarabb a megszokottnál.
Mint emlékezetes, ősszel-télen rengeteg gyalogosgázolás történt Kecskeméten. Januárban ezekre reagálva tartott egy munkamegbeszélést a városrendezési és városüzemeltetési bizottság, ahol jó néhány javaslatról tárgyaltak, amelyekkel megelőzhetőek lennének a gyalogosgázolások, vagy sokkal kisebbre lehetne szorítani a bekövetkezésük esélyét. Így szóba kerültek az okoszebrák, a járdaszigetek a négysávú utakon, vagy a nagyobb kereszteződések átépítésének lehetősége is. Február 7-én aztán újabb, sajnos halálos áldozatot követelő baleset történt: egy 23 éves nő vesztette életét a Piaristák terén lévő zebránál, amikor egy busz elütötte.
A viták minden korábbinál jobban fellángoltak a közlekedési morálról, az autósok felelősségéről, a gyalogosok figyelmetlenségéről, a közvilágításról vagy éppen a LED-es lámpákról. Egy hét múlva újra összeült a városrendezési bizottság, hogy megtárgyalják Szemereyné Pataki Klaudia polgármester azonnali intézkedéseit. A polgármester ekkor elmondta: az NKM Áramhálózati Kft.-nél kezdeményezte a dekádos, naptárvezérlésű közvilágítási kapcsolás megváltoztatását alkonykapcsolásra. Mivel ez érinti Városföld, Ballószög és Helvécia községeket is, így velük is egyeztetnie kellett a kecskeméti városvezetésnek. Ez a jelek szerint sikerült: kedd óta már alkonykapcsoló vezérli Kecskeméten a közvilágítás bekapcsolását.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/KJoAYYuM4KNO0f3mx810rE-Zpdfh0XNtfV8EQVVXAqY/fill/1470/980/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzIwNTA2MjI4NzMwMTRhYzFiYTMzMjVjMjY1MDlmZTFl.jpg)
– Már első este látható volt, hogy tiszta égbolt esetén a korábbi, dekádos kapcsoláshoz képest alig néhány perc a különbség. Az alkonykapcsoló valós pozitívumai felhős, borús napokon mutatkoznak majd meg. A következő hetekben tesztüzem lesz annak érdekében, hogy az esetlegesen szükséges további beállításokat a szolgáltató elvégezhesse – közölte Takács Valentina, az önkormányzat kommunikációs vezetője.
Sárga lámpa a Piaristák terén
A városüzemeltetési kft. nemrég átfogó felmérést készített a kecskeméti gyalogosátkelőkről, például milyen messze vannak a lámpák, milyen állapotban van a felfestés, kint van-e a zebrát jelző tábla. Összesen 45 helyszínen tartanak indokoltnak beavatkozást gyalogosok biztonsága érdekében. Abban a városrendezési és városüzemeltetési bizottság dönt, hol milyen eszközzel javítják az átkelő biztonságát, például táblával, burkolati jellel, burkolatba épített prizmával, az átkelő megmagasításával, sárgán villogó lámpával, LED-es táblavilágítással, vagy gyalogos-jelzőlámpával. Egy-egy sárgán villogó, veszélyt jelző lámpát már fel is szereltek a Piaristák terén lévő zebránál és a megyei kórház előtt, a Nyíri úton, valamint az Akadémia körúton.