Gátér

2018.03.21. 17:40

Átadták az új egészségházat Gátéron

Szerdán birtokba vehették az új, korszerű egészségházat a gátériak. A falu központjában a polgármesteri hivatal mellett kialakított rendelőben kaptak helyet a háziorvosok és a védőnői szolgálat.

Vajda Piroska

A beruházásra 18 millió forint támogatást kapott a település a megyei önkormányzat területfejlesztési operatív programja keretében – mondta el az ünnepélyes átadáson Jánosiné Gyermán Erzsébet. A polgármester asszony beszámolt arról, hogy az elmúlt három évben mintegy 44 millió forint értékben sok új beruházás valósult meg a községben. Térköveztek, a faluházban nyílászárókat cseréltek, szigeteltek, a polgármesteri hivatal tetőzetét és homlokzatát is rendbe tették és bővítették a ravatalozót. Az egészségház kialakítása az elmúlt 10 év legnagyobb beruházása volt a faluban – hangsúlyozta a településvezető.

Az átadási ünnepségen részt vett Rideg László a megyei közgyűlés elnöke is. Elmondta, a Bács-Kiskun megyei önkormányzat vezetése legfontosabb feladatának a megye 119 településének támogatását tartja. Fontos célkitűzés volt, hogy ne csak a nagyobb, hanem a kisebb településekre is egyaránt gondot fordítsanak. Így a megye rendelkezésére álló mintegy 63 milliárd forintos keretből igyekeztek megvalósítani azokat az elképzeléseket, amelyeket a településvezetők felvázoltak. Próbálták összeszedni azokat a fejlesztéseket, amelyek a helyiek életét jobbá teszik – hangsúlyozta az elnök. A megyébe beadott 400 pályázatból 370 kapott eddig pozitív elbírálást. Gátérra összességében 100 millió forint fejlesztési forrás érkezik.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában