Kecskemét

2018.02.27. 07:00

Vörös kód riasztás: akár az idősotthonokba is kerülhetnek hajléktalanok

Az extrém hideg miatt szinte teljesen megtelt Kecs­keméten a Matkói úti, hajléktalanokat ellátó rehabilitációs központ. Érvényben van a vörös kód riasztás, szükség esetén a Margaréta és a Platán otthonban is adnak menedéket a fedélnélkülieknek.

Hraskó István

Fotó: Bús Csaba

Az elkövetkező napokban is velünk marad a hideg (és a vörös kód riasztás): az Országos Meteoroló­giai Szolgálat előrejelzései szerint egészen szombatig napközben sem emelkedik a hőmérséklet fagypont fölé, éjszakánként pedig mínusz 10, de akár mínusz 20 fok is lehet. Ráadásul több helyen kell számítani havazásra, szélre, hófúvásokra is.

Kecskeméten a Magyar Máltai Szeretetszolgálat kecskeméti szervezete által működtetett Matkói úti rehabili­tációs központ 105 hajléktalan befogadására alkalmas, de ilyen időjárás esetén mindig megnyitják az intézmény kis kápolnáját is, ahol további 20 krízisférőhelyet tudnak biztosítani. Mint azt Rigóné Kiss Éva, a máltaisok kecskeméti vezetője kérdésünkre elmondta: a vasárnapról hétfőre virradó éjszakát tizenegyen töltötték a kápolnában, ez a szám pedig tovább növekedhet.

A máltaisok a Matkói úton és a Hoffmann János utcai telephelyen egyaránt megnyitották a nappali melegedőket éjszakára is, itt fekhely ugyan nincs a hajléktalanoknak, viszont meleg szállás és takaró igen. A Matkói úton az éjjeli menedékhelyen mind a 39 ágy foglalt. Az átmeneti szálló elvileg reggel 9-kor bezár, és délután 4-kor nyit újra, de a rendkívüli helyzet miatt az otthontalanok napközben is maradhatnak a szobájukban. A Máltai Szeretetszolgálat mellett a Silencio Hitközösség gondoskodik a hajléktalanokról.

Az extrém hideg idő miatt Czibere Károly szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkár múlt szombaton vörös kód riasztást léptetett életbe. Ez azt jelenti, hogy a bentlakásos szociális intézményeknek is be kell fogadniuk az otthontalan embereket, ha a diszpécserszolgálat azt jelzi, hogy a hajléktalanokat ellátó rendszerben az adott szükségletű hajléktalannak már nincs férőhely.

A gondozottak minden telephelyen emelt szintű étkeztetésben részesülnek Fotó: Bús Csaba

Kecskeméten ez a gyakorlatban azt jelenti, hogy szükség esetén a Margaréta és a Platán otthonban – és mint Rigóné Évától megtudtuk, a családok átmeneti otthonában – is helyezhetnek el hajléktalant, amíg a diszpécserszolgálat nem tud megszervezni egy tartós szállást. A vörös kód a gyors intézkedés miatt fontos, hogy riasztás esetén a hajléktalan azonnal meleg helyre kerülhessen.

A gondozottak minden telephelyen emelt szintű étkeztetésben részesülnek, kiemelt figyelmet fordítanak a kalóriapótlásra, a hajléktalanok kapnak húst, felvágottat, vitamint és természetesen forró teát is.

– Kollégáim számára embert próbálóak ezek a napok, idegileg, érzelmileg és fizikai­lag is komoly megterhelést jelent számukra a sok nehéz szituáció – mondta a szeretetszolgálat kecskeméti csoportvezetője.

2003 novemberétől működik a Máltai Szeretetszolgálat nonstop, a nap 24 órájában működő regionális diszpécserszolgálata (76/485-582), amelyen keresztül bárki bejelentést tehet, ha segítségre szoruló hajléktalant lát, vagy tudomása van olyan személyről, akit a fagyhalál veszélye fenyeget. A diszpécserszolgálat naprakész információkkal rendelkezik arról, hogy mennyi férőhely van Bács-Kiskun, Békés és Csongrád megye hajléktalanszállóin. Így a lakosságtól, a szociális munkásoktól vagy a rendőrségtől, mentőktől, polgárőröktől, falugondnokoktól, egészségügyi és szociális intézményektől érkező bejelentésekre gyorsan reagálni tud krízishelyzetekben, például ha valakinek sürgősen éjszakai szállásra van szükség. De a szolgálat akkor is tud segíteni, ha egy hajléktalant baleset ér vagy megbetegszik. A máltaisok a nap 24 órájában „bevethető” krízisautóval tudják megoldani az esetleges szállításokat a három megyén belül.

A rászorulók ételt és forró teát is kapnak Fotós: Bús Csaba

A szeretetszolgálat munkatársai az utcákon is jelen vannak, Kecskeméten ugyanis körülbelül 10-20 hajléktalan még a legnagyobb hidegek idején is összetákolt kalyibákban, elhagyatott, romos házakban vagy lépcsőházakban vészeli át az éjszakákat, minden rábeszélés ellenére sem mennek be a szállókra, melegedőkbe. Menedékeiket az utcai szolgálat két munkatársa is jól ismeri, minden este meglátogatják őket, forró italt, meleg ruhát, takarókat visznek. Rigóné Kiss Éva kijelentette: minden igyekezetükkel azon vannak, hogy legalább azokat bevigyék fűtött helyiségbe, akik egyébként sátrakban húznák meg magukat.

Veszélyben az egyedül élő idősek

A legnagyobb veszélyben az egyedül, elhagyatott helyen, félreeső tanyán élő idős, szegény emberek vannak, akik gyakran alig képesek gondoskodni magukról, és fogytán van a tüzelőanyaguk is. Róluk a máltaisok sem mindig tudnak, viszont sok esetben szégyellik a helyzetüket, és nem kérnek segítséget, holott szükségük lenne rá. Ilyenkor jön jól a polgárőrök helyismerete, kapcsolatrendszere, akik szintén szemmel tartják a külterületi portákat. Rigóné Kiss Éva kiemelte: fontos, hogy aki ismer egyedül élő idős embert, figyeljen rá oda, esetleg kopogtasson be hozzá és kérdezze meg, van-e valamire szüksége. De lehet hívni a Kecskeméti Városrendészetet (20/621-5599) vagy a polgárőrséget is (20/564-1532).

Várják a meleg ruhákat

Mivel az otthontalanok gyakran átnedvesedett ruhában kerülnek be a szállásra, át szokták őket öltöztetni. A máltaisok készletei végesek, ezért kérik, aki tud, vigyen be a Hoffmann János utcai vagy a Matkói úti telephelyükre meleg kabátot, bélelt nadrágot, sálat, sapkát, kesztyűt, zoknit.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában