kecskemét

2018.02.02. 17:18

Segítik a hátrányos helyzetűek megerősödését

Három éven át nagyon sokféle ingyenes programból válogathatnak az érdeklődők a Hírös Agórában, köszönhetően több nyertes uniós pályázatnak. A részletekről péntekentartottak sajtótájékoztatót az intézmény munkatársai.

Sebestyén Hajnalka

Darabos Andrea a Tudásközpont a Hírös Agórában – Mert tanulni jó egy életen át elnevezésű projektet mutatta be. Az elnyert több mint 64 millió forintból három éven keresztül 28 féle szakkör, tanfolyam, tábor, klub szolgálja majd 750 felnőtt tanulását. A program február elsején vette kezdetét.

A programokkal elsősorban 500, különböző hátrányos helyzetben lévő felnőtt megerősödését segítenék. A tervezett tematikák között szerepel: a válótársaság, az élet-útmutató, az anyaidő, az e-ügyintézés klubok. Fejlődhetnek a művészeti ambíciókkal jelentkezők is, hiszen a tánctól a kosárfonáson át a zenélésig, képzőművészetig sok mindent kipróbálhatnak. Az álláskeresésben megfelelő rutint biztosító szakkörök is várják a pályakezdőket, mint a német nyelvi társalgó vagy az iránytű–életpálya tervező sorozat.

Kiemelt figyelmet fordít a projekt az esélyegyenlőség mellett a környezettudatosságra is, lesz gomba és gyógynövény ismereti szakkör, zöld-ernyő tábor és zöld háztartás szakkör, valamint ökokert tanfolyam is. A programok évente ismétlődnek, de egy ember egy évben csak egyfajta program részesévé válhat.

Számos program várja a tanulni vágyó felnőtteket a Hírös Agórában Fotó: Sebestyén Hajnalka

A gyerekekre is gondolnak. Habuda Ibolya örömmel számolt be róla, hogy 30 millió forint támogatást nyertek el a Jövőműhely projektre, melynek kedvezményezettei a 18 éven aluliak. A program 12 általános iskola és egy óvoda együttműködésével valósul meg. A több mint háromezer gyermek a Hírös Agóra szakkörein, táborain, vetélkedőin vehet majd részt ingyenesen. A különböző foglalkozások között szerepelnek művészeti, személyiségfejlesztő, környezetvédelemmel és esélyegyenlőséggel foglalkozó alkalmak. A projekt idén szeptemberben indul és jövő február végéig tart.

Kósa András szintén jó hírrel szolgált. Az Erasmus+ Programjukkal 59 ezer Eurót nyertek el. Ennek köszönhetően áprilistól, egy éven át, hét külföldi fiatal vendégeskedik a Hírös Agóra ifjúsági közösségi tereiben. Az önkéntes munka során a fiatalokkal tartják a kapcsolatot. Az ifjúságfejlesztő munkatársakkal közösen idegen nyelven – angol, spanyol, francia, orosz, olasz – foglalkozásokat vezetnek.

Ezek is érdekelhetik