A főzés tudománya varázsolta el Pöpit

Ottjárunkkor az ifjú szakács határozott kézfogással üdvözölt, majd elvonult birodalmába, a konyhába. Életéről és legújabb tudományáról édesanyja mesélt a Petőfi Népe ol­vasóinak.

Erik ugyanolyan eséllyel indult az életnek, mint a többi újszülött. A szülőknek kilenc hónappal később tűnt fel, hogy valami még sincs rendben. A szakemberek ennek ellenére azt állították, hogy a fiúcskával nincsen semmi baj, csupán kicsit lassabban fejlődik, mint kortársai. Az édesanya nagyon sok energiát fordított gyermeke fejlesztésére, de mindhiába. Erik megtanult járni, egyedül enni, szobatiszta lett, csak éppen egy szót sem szólt.

– Hiába volt minden erőfeszítés, Erik, vagyis Pöpi állapota nem változott. Pánikba estem és orvostól orvosig cipeltem hároméves gyermekemet. A vizsgálatokat újabb és újabb kivizsgálások követték, de a doktorok nem tudták megmondani, mi a baja. Először arra gyanakodtak, hogy süketnéma, de ezt az MRI (mágnesesrezo­nancia-képalkotás) egyértelműen kizárta. A végső diagnózis az volt, hogy teljesen egészséges, csak egyszerűen lusta – meséli Végh T. Mónika.

Erik sokáig kizárólag jelekkel kommunikált, majd hatéves korában hirtelen megeredt a nyelve. Folyékonyan, összetett mondatokban beszélt. A probléma ennek ellenére nem oldódott meg, mivel a gyermeknek gyakran voltak dühkitörései, így a normál óvodában nem tudtak mit kezdeni vele.

– Pöpi speciális óvodába járt, majd hétévesen beülhetett végre az iskolapadba. A hét öt napján, napi négy órában tanult, én pedig az iskola folyosóján vártam az órák végét. A tanároknak végül sikerült rábeszélni arra, hogy a fiam bentlakásos iskolában folytassa tanulmányait. Hat hónapi próbálkozás után be kellett látni, hogy ez így nem megy. Pöpi nem bírta elviselni, hogy a családtól távol kell élnie – tette hozzá az édesanya.

A család Dunavecsére költözött, Erik a helyi speciális iskolában fejezte be tanulmányait. A pedagógusok áldozatos munkája, türelme, szeretete meghozta gyümölcsét, az autista fiú nagyon jól érezte magát a közösségben. Az oktatáspolitikai változások miatt a középsúlyos fogyatékossággal élő Erik esélye a továbbtanulásra rendkívüli módon lecsökkent, bentlakásos iskolában, legközelebb Kecskeméten szerezhetett volna szakmát.

– Egy autistát nem egyszerű kiszakítani megszokott környezetéből, mivel rendkívüli módon ragaszkodik a maga kis világához, a közeli hozzátartozókhoz, az ismerős emberekhez, a tárgyakhoz. Szigorú napirend szerint él, a változásokat pedig nagyon nehezen viseli. A bentlakásos iskola rendkívül nagy lelki megrázkódtatást okozna számára, így a család úgy határozott egyelőre, amíg jobb megoldást nem találunk, négy fal közé zárjuk – mondta el Végh T. Mónika.

Erik az iskola befejezése után kikerült a közösségből, idejét leginkább a számítógép mellett, játékkal töltötte. Az édesanyában ekkor fogalmazódott meg a gondolat, hogy megtanítja főzni, ami sokkal egyszerűbb feladatnak bizonyult, mint gondolta.

– Pöpi szorgalmas kuktának bizonyult, majd lassan átvette a séf szerepét. Négy hónap alatt több mint húszféle étel került bele receptgyűjteményébe. A kedvencek, a spagetti, a rántott hús, a palacsinta elkészítéséhez már egyáltalán nem igényel segítséget a fiam – mondja a büszke anyuka.

Erik szakácstudományát nem­csak a család, a barátok, hanem az ismerősök és néhány diáktárs is letesztelhette. Az ételek mindenkinek nagyon ízlettek, a sikert pedig általában szerény mosollyal könyvelte el az alkotó.

– Szerencsére empatikus és érdeklődő emberekkel vagyunk körülvéve, akiktől nagyon sok segítséget kaptunk ahhoz, hogy megtanuljunk együtt élni a helyzettel, és a legjobbat sikerüljön kihozni belőle. Pöpi példáját ajánlom mindazoknak, aki a negatív élmények hatására elbújnak, a társadalom perifériájára szorítva így önmagukat és gyermeküket. Hiába rejtőzködünk el, a probléma nem oldódik meg. Az önsajnálat és a bűnbak keresésére elfecsérelt energiát inkább fordítsák gyermekük épülésére, fejlődésére – tette hozzá Végh T. Mónika.