Balázs napján osztották az áldást

Szent Balázs és a balázsolás

A csodatévő szent születési idejét nem ismerjük, életéről nagyon keveset őrzött meg a történetírás. Egyedül csodatételeiről maradtak fenn legendák. Egyet lehet biztosan tudni róla, hogy 316. február 3-án halt mártírhalált Licinus császár keresztényüldözéseinek következtében. Szent Balázs az örmény Sivas városában élt, orvos volt és püspök. A legenda szerint püspökké választása után visszavonult egy hegyi barlangba, amit vadállatok őriztek, akik háziállatként engedelmeskedtek a szentnek.

De nem ez a legenda az, amire a balázsáldás történetét vezetik vissza, tudtuk meg Kovács Edit Franciskától, az Assisi Szent Ferenc Keresztény Esszénus Egyház kecskeméti szertartásvezetőjétől. – A legenda szerint Szent Balázs megmentett a fulladástól egy gyermeket, akinek halszálka akadt a torkán.

A gyertya egy másik önálló legendából származik: a szentet a császár parancsára elfogatta a helytartó és amikor a martalócai a tömlöcébe kísérték, úgy segített egy asszonyon, hogy visszaadta sertését, melyet egy farkas rabolt el. Az asszony hálából húst, kenyeret és gyertyát vitt neki, mire Balázs megáldotta őt.

Szombati liturgiájukban az esszénusok maguk is felelvenítették a legendás történést és balázsáldást osztottak a szertartáson megjelenteknek. A liturgikus aktusban két legendás esemény elemei egyesülnek: az áldásosztás során két keresztbe tett égő gyertyát a torok elé helyeznek és Szent Balázs, valamint Isten áldását kérik az áldozó részére.

Kovács Edit Franciska elmondta, hogy az esszénus felfogás szerint a torok, mint hangképző szervünknek otthont adó testrész a kommunikáció és szimbolikus értelemben a kapcsolat területe. Nézetük szerint a kommunikációval kapcsolódunk embertársaink felé és a magasabb erőkhöz is, így a balázsáldás valójában az ez irányú kapcsolódás megerősítésére hivatott.

Az esszénusok – a Jézus korabeli esszénusok hagyományait napjainkban is tovább éltetve – a tüzet, mint az értelem szimbólumát is megáldják ekkor és ezzel a szent tűzzel gyújtják meg az áldáshoz használt két gyertyát.

Néprajzi vonatkozások

Az ünnepnaphoz fűződik a már kevesek által gyakorolt balázsjárásnak nevezett népszokás: jelmezes gyerekek csákóval, süveggel a fejükön járták a falut, diákokat toboroztak és adományokat szedtek. Balázsolásként említik azt is, amikor a torokfájósokat parázsra vetett alma héjával megfüstölik azért, hogy ezzel a betegséget okozó gonoszt elűzzék.

A balázsolást Sükösdön gudurázásnak nevezik. Hercegszántón a sokác asszonyok Balázs napján gyermekeik nyakába több színes, összesodrott szálat kötöttek, és azt a szentelt gyertya viaszával is megdörzsölték. Torokgyík ellen viselték egészen az első tavaszi égzengésig. Amikor ezt meghallották, a gyermekek meghemperegtek a füvön, leszakították az összesodort szálakat, és már nem hordták tovább

Kik azok az esszénusok?

Az esszénusok ókori zsidó vallási közösség. Legfőbb elvük a tisztaság volt, ennek megfelelően megtartották a mózesi törvényeket és elkülönülten éltek a társadalomtól. A közösség tagjaitól szigorú aszkézist kívánt. Nem kereskedtek és nem katonáskodtak, csak a saját választott elöljáróiknak engedelmeskedtek. Húst nem ettek, bort nem ittak, a nemi élettől tartózkodtak. Az érzéki élvezeteket kerülték és erénynek minősítették az önmegtartóztatást. Legismertebbek közülük a Holt-tenger melletti, kumráni és a Kármel-hegyiközeli csoportok. Néhány történetíró szerint Keresztelő János és Jézus tanítványai közül többen, sőt maga Jézus is kapcsolatban volt az esszénusok mozgalmával. A mai esszénusok az ősi vallás tiszta, befogadó, más vallások képviselőivel szemben is toleráns hitelveit kívánják a modern világban megvalósítani, azok aszkézise nélkül.