2018.02.05. 19:47
Az aszály előrejelzésével segítik a gazdákat
Az aszály előrejelzésére alkalmas mérőállomást telepít az Országos Vízügyi Főigazgatóság a Kiskunfélegyházi Élelmiszeripari és Mezőgazdasági Szakképző Iskola tangazdaságába.
Rózsa Pál szerint több szempontból is hasznos az új megfigyelőállomás tangazdaságban való kiépítése Fotó: Vajda Piroska
Nemcsak Félegyházán, hanem az ország számos pontján létesítenek hasonló állomásokat, összesen 141 helyen figyelik a jövőben a talajnedvességet – tájékoztatta lapunkat Rózsa Pál, a középiskola igazgatója, aki azért is örül ennek a fejlesztésnek, mert ezáltal diákjaik is megismerhetik a rendszer működését.
Az igazgatótól megtudtuk, hazánkban az aszály és a vízhiány jelentős kockázati tényezővé vált, egyre nagyobb kihívás elé állítja a természeti és a gazdasági környezetet egyaránt. Az elmúlt két évtized tapasztalatai alapján kijelenthető, hogy minden második évben közepes, minden harmadik esztendőben pedig súlyos aszály okoz számottevő, akár több százmilliárd forintos kárt a gazdaságnak, ezért a megfelelő stratégia és annak végrehajtása tovább nem halogatható.
![](https://cdn.baon.hu/2021/12/crgVpXegbcAHJNxR3Ta0S9_Em2sFRYf4KPRuvSqClNw/fill/1470/977/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50LzlmNDllNDVmYjhlYTQ1ZjlhODYzM2QyZGM1NmU2NjA3.jpg)
Az Országos Vízügyi Főigazgatóság célul tűzte az aszály elleni hatékony küzdelem módszerének kidolgozását, illetve gyakorlati feltételeinek megteremtését. Ezt a célt szolgálja az aszály megfigyelésére kiépülő monitoring rendszer, amely innovatív technológiákat együttesen alkalmazva nyújthat megfelelő információt a szakemberek és az érintettek számára. A rendszer képes a talajban felhalmozódott vízhiány mértékét meghatározni, így a vízgazdálkodást segíteni, továbbá megfelelő időelőnyt biztosítani a kármegelőzésre, ezáltal segíti a mezőgazdasági termelők számára a termésbiztonság növelését – részletezte az igazgató.