2024.04.17. 20:57
Drogkereső kutyákkal találkoztak a kecskeméti diákok – galériával, videóval
Szerdán a Rendőrség, " Házhoz Megyünk. Biztonságban Magyarországon." programsorozatának adott otthont a kecskeméti Széchenyi István Közösségi Ház.
A délelőtti különleges tanítási órák célja elsősorban a tájékoztatás, és az ismeretterjesztés volt. Az esemény keretein belül az Egészségfejlesztési Iroda Kecskemét prevenciós előadásán vehetett részt a környék iskoláiból 9 felsős osztály. A fiatalok érdekes és hasznos előadásokat követően (Elf-Bar, snüssz témakörben prevenciós foglalkozás) interaktív feladatokon vehettek részt. Kipróbálhatták többek között azokat a “varázsszemüvegeket” melyek segítségével úgy láttak, mint az alkohol vagy kábítószer befolyása alatt állók. Nem kis kihívást okozott számukra szlalomozni az akadálypályán, és sokan meglepődtek azon is, hogy ezek a szerek ilyen mértékben képesek megmásítani az ítélőképességet. Ezenkívül különböző közlekedési táblákkal is megismerkedhettek egy kockajáték segítségével, sőt még egy rendőrautóba is beülhettek az érdeklődő diákok.
![rendőrségi bemutató, Kecskemét](https://cdn.baon.hu/2024/04/F3KZLUs2Lcanoa720TOZZBcO83PXfeZtVYJfxxpFBx4/fit/1200/695/no/1/aHR0cHM6Ly9jbXNjZG4uYXBwLmNvbnRlbnQucHJpdmF0ZS9jb250ZW50Lzc5MmRjMWE5NTYxZjQ5MjBiYmJlOWU3YjRmYzkyZmM4.jpg)
Fotó: Orosz Fanni
A rendhagyó tanítási nap fénypontja pedig egyértelműen a Szarvas téri kutyás bemutató volt, ahol a különleges kiképzésben részesült négylábúak bemutatták drogkereső képességeiket. A rendőrség kutyái egytől-egyig speciális kiképzésen vesznek részt, ezért a vezényszavak és a különböző jelzések megkülönböztetése sem okoz gondot számukra. A rendőrség munkatársai egy erőszakos, üldözéses esetet is szimuláltak a téren, ahol a “bűnözőnek” esélye sem volt menekülésre.
Rendőrségi bemutató Kecskeméten
Fotók: Orosz FanniA cikkben szereplő videó megtalálható a Baon.hu Youtube-csatornáján is.