Soltvadkert

2024.04.05. 09:15

Ittasan ült volánhoz egy asszony, és párja is alkoholt fogyasztott vezetés előtt

Soltvadkerten, a Mátyás király úton megállítottak a körzeti megbízottak egy személyautót április 1-jén, kora délután.

Tapodi Kálmán

A vezetőjével szemben alkoholszondát alkalmaztak, ami pozitív értéket mutatott, ezért a 49 éves asszonyt mintavétel céljából előállították a Kiskőrösi Rendőrkapitányságra. Az intézkedés végeztével az asszonyért kedvese érkezett, ő vette át a vezetést. Amikor a pár elindult a kocsival, a rendőrök gyanút fogtak, hogy esetleg a férfi is ittas, ezért ismét intézkedtek, immár a cseresofőrrel szemben. Sejtésük beigazolódott, a férfi ittas volt, ezért őt is előállították. Azonban ezzel ért véget a meglepetések sora: kiderült, hogy az autóst a bíróság korábban – jogerős határozattal – eltiltotta a vezetéstől. A rendőrök az 59 éves sofőr ellen ittas állapotban elkövetett járművezetés vétség és járművezetés az eltiltás hatálya alatt bűntett elkövetése miatt indítottak eljárást. Kihallgatását követően őrizetbe vették – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság.

ittas vezetés, rendőrség, őrizet
Ittasan ült volánhoz egy asszony, és párja is alkoholt fogyasztott vezetés előtt
Fotó: shutterstock.com / illusztráció

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában