Bűncselekmény

2023.12.01. 11:48

Egy idős férfit vertek meg és raboltak ki a tiszaalpári fiatalok

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrsének munkatársai két fiatalt gyanúsítanak azzal, hogy bántalmaztak egy idős férfit és elvették a pénzét.

Baon.hu

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

Egy 71 éves tiszaalpári férfi értesítette a rendőrséget szerdán kora este, és elmondta, hogy röviddel korábban kirabolták – írja a police.hu. Két ismeretlen csöngetett be hozzá, és amikor ajtót nyitott, rátámadtak, a pénzét követelték, miközben lefogták és ütlegelték. Az egyikük aztán meglátta a konyhaasztalon azt az autóstáskát, amelyben a férfi a pénzét tárolta. Átkutatták, kivettek belőle néhány tízezer forintot, majd kirohantak a házból, és a kapun átmászva elszaladtak. Az elkövetők a teljes arcukat eltakaró maszkot viseltek, azonban áldozatuk még így is tudott róluk használható személyleírást adni, ami elősegítette a felderítést.

A férfi azt is elmondta, hogy korábban egy ismerőse pénzt akart tőle kölcsönkérni, ám ő nem adott. A nyomozók ezen elindulva kiderítették, hogy ennek az ismerősnek a 19 éves fia és annak egy barátja – egy 18 éves fiatal – pont a bűntény után eltűntek a településről. Miután a beszerzett adatok alapján a nyomozók gyanúja megerősödött, hogy a bűncselekményt az éppen nagykorú férfiak követhették el, a keresésükbe kezdtek. Végül néhány órán belül mindkettejüket elfogták és őrizetbe vették.

A nyomozók a két fiatalembert rablás bűntettével gyanúsítják, és kihallgatásukat követően kezdeményezték letartóztatásukat.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!