Drogfogás

2023.12.06. 17:02

A kecskeméti bázis volt pilótája szállított heroint a kisrepülőn Írországban

A N. Z. nyugalmazott őrnagy, vadászpilóta sztár vezette azt a Cessnát, amit az ír hatóságok pénteken lefoglaltak a fedélzetén nyolcmillió euró értékű heroinnal.

Horváth Péter

A becslések szerint 60 kilogramm heroint találtak a fedélzeten

Fotó: Garda Info

Egy magyar repülős körökben közismert nyugalmazott vadászpilóta, a 62 éves N. Z. vezette azt a magyar lajstromozású Cessna kisrepülőt, amelyen nyolcmillió euró értékű heroinszállítmányt találtak a hatóságok – írja a Magyar Nemzet a PestiSrácok cikke alapján, ami a The Journal című ír lap értesüléseire alapoz. N. Z. a kecskeméti repülőbázison teljesített szolgálatot, és évekkel ezelőtt őrnagyként vonult nyugdíjba.

A pilóta a kihallgatáson azt mondta, úgy tudta, mikrocsipeket szállít.

Őrizetbe vették az útitársát is, a 49 éves A. I., aki azt vallotta, kényszerítették, a családjával zsarolták, hogy részt vegyen az akcióban. A repülőgépet a múlt héten szállították a dublini Weston repülőtérre.

A gépet átvizsgálták, és a becslések szerint 60 kilogramm heroint találtak a fedélzeten, így ez az legnagyobb idei fogás Írországban. A két férfit letartóztatták – olvasható a Magyar Nemzetben, ahol megjegyzik, N. Z. legendás vadászpilóta, aki hőstettet vitt véghez a délszláv háború idején, ugyanis ő az egyetlen, aki igazi éles harci helyzetben is megcsillogtatta a tudását. 
 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!