Terrorelhárító Központ

2023.11.28. 13:30

A TEK túsztárgyalója mentette meg a zavartan viselkedő férfit Tiszaugon – galériával

Egy zavartan viselkedő férfihez riasztották a TEK műveleti egységét hétfő délután a Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai Tiszaugon az üdülősorra. Szemtanúk elmondása szerint rengeteg rendőrautó, mentő és tűzoltó is érkezett a helyszínre, ahol információk szerint egy férfi felgyújtotta az autóját, majd több gázpalackkal bezárkózott a házába.

Pozsgai Ákos

Fotó: Donka Ferenc

A rendőrségi akció az üdülősoron történt, ahol a helyiek elmondása szerint megjelentek a Terrorelhárító Központ (TEK) munkatársai és egy túsztárgyaló is érkezett a helyszínre. Információk szerint a zavarodottan viselkedő férfi felgyújtotta az autóját, utána több gázpalackkal bezárkózott a házba és azzal fenyegetőzött, hogy magára robbantja. Szemtanúk elmondása szerint mintegy három órán át tárgyalt a túsztárgyaló a férfivel, akit végig szóval tartott, mire este fél kilenc körül a robbantással fenyegető férfi önként kijött a házból. 

A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság megkeresésünkre válaszolva arról tájékoztatott, hogy egy tiszaugi udvarban – jelenleg ismeretlen körülmények között – felgyulladt egy személyautó. A házban tartózkodó, zavart férfi biztonságba helyezéséhez a vármegyei rendőr-főkapitányság munkatársai a TEK műveleti egységét hívták segítségül. Az akció során senki nem sérült meg, a férfit kórházba szállították – közölte a rendőrség.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!