Bűnügy

2023.10.25. 15:57

Fegyházbüntetésre ítélték a visszaeső keceli kábítószer-kereskedőt

A Kiskőrösi Járásbíróság 7 év 6 hónap fegyházbüntetésre és 8 év közügyektől eltiltásra ítélt egy 38 éves keceli férfit, akivel szemben kábítószer kereskedelem, új pszichoaktív anyaggal való visszaélés és lopás miatt emelt vádat a Kiskőrösi Járási Ügyészség.

Baon.hu

Fotó: shutterstock.com / illusztráció

A Kecskeméti Törvényszék közleménye szerint a férfi 2020 októbere és 2021 júliusa közötti időszakban a keceli otthonában, új pszichoaktív anyaggal és kábítószerrel kereskedett. A férfi az – ismeretlen személyektől szerzett – anyagot gyógyszerrel felhígította, majd digitális mérlegen kimérte és alufólia pakkokba adagolta. Az így elkészített pakkokat ezer forintért-, míg a hígítatlan anyag grammját hatezer forintért értékesítette. A férfi vevői között kiskorú is volt.

A férfinak azért is kellett a bíróság előtt felelnie, mivel 2021 márciusában – egy tázlári tanyáról – akácoszlopot, vaslemezt és vaselemeket, állattartáshoz szükséges eszközöket és akác tűzifát lopott el. Az így okozott kár 475 ezer forint, amelyből csak ötezer forint térült meg.

A férfit – aki visszaesőnek számít – korábban többször elítélték garázdaság vétsége és testi sértés bűntette miatt.

Az ítélet nem jogerős, ugyanis a férfi és a védője enyhítésért fellebbezést nyújtott be, amit a Kecskeméti Törvényszék bírál el.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában