Szeremle / Baja

2023.05.26. 11:33

Megfenyegette a mentőket, hogy lefújja őket gázsprével, a mentőautó ablakába is beleütött

A Bajai Járási Ügyészség közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntette miatt vádat emelt egy férfival szemben, aki a testvéréhez érkező mentők munkáját folyamatosan akadályozta, majd megfenyegette őket, hogy gázspray-t fúj rájuk, végül pedig a mentőautó ablakába is beleütött – közölte a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség.

baon.hu

Forrás: Országos Mentőszolgálat / illusztráció

A vádirat szerint 2023. január 3-án alkoholfogyasztásból eredő rosszullét miatt mentőt hívtak a vádlott testvéréhez Szeremlére. A helyszínre érkező mentősök – az ügy sértettjei – meg is kezdték a testvér ellátását. Eközben azonban az indulatos vádlott folyamatosan akadályozta a mentők munkáját. Előbb a mentőautó ajtaját nem engedte becsukni, majd azt több alkalommal kinyitotta annak ellenére, hogy a sértettek jelezték neki, hogy ezzel zavarja őket munkájuk végzésében. Ezt követően a férfi bekiabált a mentőautóba és azzal fenyegette meg a mentősöket, hogy lefújja őket gázsprével. Végül pedig olyan erővel ütött bele a mentőautó oldalsó ablakába, hogy az benyomódott.

A büntető törvénykönyv a mentőszolgálat tagjait közfeladatot ellátó személynek minősíti és eljárásuk alatt fokozott büntetőjogi védelemben részesíti. Aki jogszerű eljárásukban őket erőszakkal, vagy fenyegetéssel akadályozza azokat a törvény 1 évtől 5 évig terjedő szabadságvesztéssel rendeli büntetni.

Az ügyészség a férfit közfeladatot ellátó személy elleni erőszak bűntettével vádolja és ezért vele szemben végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza.

A férfi bűnösségéről a Bajai Járásbíróság fog dönteni.

A férfi olyan erővel ütött bele a mentőautó oldalsó ablakába, hogy az benyomódott
Forrás: Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában