2022.08.26. 14:06
Letartóztatták a sportfogadásokat csalással érvényesítő bűnözőket
A Kecskeméti Járásbíróság egy hónapra elrendelte a letartóztatását két székesfehérvári, egy bicskei és egy hatvani férfinak, akiket csalással gyanúsítanak.
Fotó: shutterstock.som/illusztráció
A Kecskeméti Törvényszék közleménye szerint a férfiak 2022 júliusában és augusztusában azzal hívtak fel több dohányboltot, hogy a tulajdonos a közeli ismerősük. Rávették az alkalmazottakat, hogy az ismerősi viszonyra tekintettel adjanak fel több, összesen közel 700 ezer forint értékű tippmix szelvényt, azonban ezeknek az árát soha nem fizették meg.
A szelvények között egy darab nyertes volt, mellyel a férfiak több, mint 190 ezer forintot nyertek vissza. Amikor azonban a nyeremény kifizetése érdekében felkeresték a dohányboltot, a tulajdonos értesítette a rendőrséget.
A járásbíróság a gyanúsítottak letartóztatását a bizonyítás megnehezítésének, illetve meghiúsításának megakadályozása miatt rendelte el, továbbá három gyanúsított esetében a bűnismétlés veszélyét is megállapította.
A bíróság döntése kettő gyanúsított vonatkozásában véglegessé vált, míg a többi gyanúsított és védőik fellebbezéssel éltek, melyet a Kecskeméti Törvényszék bírál el.