Videóval

2022.08.24. 10:55

Letartóztatták a Bács-Kiskun megyei férfit, aki rendőrök elleni támadásra készült augusztus 20-án

A bíróság egyetértett a Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség letartóztatásra irányuló indítványával.

baon.hu

Fotó: Illusztráció/police.hu

A megalapozott gyanú szerint egy Bács-Kiskun megyei férfi azt határozta el, hogy a 2022. augusztus 20. napi budapesti közterületi rendezvények biztosításában résztvevő rendőrök ellen követ el társaival erőszakos cselekményeket.

Ennek érdekében a 34 éves férfi 2022. augusztus 16-án üzenetküldő alkalmazásban hozott létre egy – mintegy kétszáz főt számláló – csoportot azzal a céllal, hogy a hivatalos személyek elleni erőszakos bűncselekmények elkövetésére hívjon fel, ilyen bűncselekmények elkövetését megszervezze, illetve ahhoz társakat toborozzon. 

Az elkövető a rendőrök elleni támadáshoz szükséges eszközöket – így gázsprayt, gázöngyújtó töltőgázt, illetve különböző kiszerelésű pirotechnikai eszközöket – is beszerzett.

A nyomozó ügyészég a férfit a Budapesti Rendőr-főkapitányság közreműködésével beazonosította, majd a Terrorelhárítási Központ segítségével őrizetbe vette és hivatalos személy elleni erőszak előkészületének vétsége miatt gyanúsítottként hallgatta ki.

Az ügyészség a 2022. augusztus 19-én tartott több helyszínt érintő összehangolt bűnügyi akcióban a Készenléti Rendőrség segítségével az elkövető lakásán végrehajtott kutatás alkalmával – informatikai eszközök mellett – különböző pirotechnikai eszközöket foglalt le. Az elkövető által külföldről rendelt nagy teljesítményű petárdák éppen a kutatás idején érkeztek meg.

A bíróság az ügyészség indítványára a büntetlen előéletű gyanúsított letartóztatását 2022. augusztus 21-én – arra figyelemmel, hogy fennáll a bizonyítás megnehezítésének veszélye – egy hónapi időtartamra elrendelte. A döntés ellen a gyanúsított és védője fellebbezést jelentett be.

A nyomozó ügyészség a csoport tagjai közül még egy 35 éves férfit hallgatott ki gyanúsítottként, aki a cselekmény elkövetését elismerte. A férfi szabadlábon védekezik.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában