Vádemelés

2022.07.19. 08:35

Nylon szatyorba csomagolva hagyták magára a sérült kiskutyát Kecskeméten

A Kecskeméti Járási Ügyészség állatkínzás és kiskorú veszélyeztetése miatt vádat emelt egy nővel szemben, aki az utcán talált és befogadott egy 2 hónapos kiskutyát, amit később egy autó elütött. A nő azonban nem vitte az ebet állatorvoshoz, hanem egy nylonszatyorba tette úgy, hogy annak száját bekötözte, majd a kiskorú gyermekét és unokáját megbízta azzal, hogy a sérült kutyát tegyék le valahol és hagyják magára.

Baon.hu

Fotó: shutterstock.com/illusztráció

A vádirat szerint a kecskeméti nő 2021. szeptember 18-án reggel az ingatlana előtt talált egy két hónapos keverék kutyát, amelyet befogadott, a lakóépületbe bevitt, majd gondozni kezdett, étellel és itallal ellátott. A délután folyamán az eb az udvarról kiszaladt és egy autó elütötte. A vádlott a kiskutyát visszavitte a házába, megpróbálta a sérüléseit is ellátni – írja az ügyészség.hu.

Miután azonban nem boldogult vele, nem vitte állatorvoshoz, hanem betette a sérült állatot egy nylon szatyorba, aminek a száját bekötötte és a gyermekének, valamint a szintén nála tartózkodó unokájának átadta azzal, hogy vigyék el a házból és tegyék le valahol. A kiskorú gyermekek az utasításnak megfelelően a légmentesen lezárt szatyorban lévő állatot letették egy lakatlan családi ház előtt.  Az esti órákban járókelők találtak rá az akkor még élő kiskutyára és értesítették az állatvédőket.

A nő azzal, hogy a sérült állat elvitelével és sorsára hagyásával a nevelése, felügyelete alatt álló kiskorú gyermekeket bízta meg, bevonva őket a bűncselekmény elkövetésébe, súlyosan megszegte a szülői kötelezettségeit és veszélyeztette a gyermekek erkölcsi és érzelmi fejlődését.

Az ügyészség a nőt az állatkínzás vétsége mellett kiskorú veszélyeztetésének bűntettével is vádolja, ezért vele szemben büntetővégzés hozatalára irányuló eljárásban – tárgyalás mellőzésével – végrehajtásában próbaidőre felfüggesztett börtönbüntetés kiszabását indítványozza. A szabadlábon lévő vádlott bűnösségéről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában