korrupció

2021.08.25. 11:00

Fürdőbelépőt és sportcipőt fogadott el a megyei NAV osztályvezetője és főadóellenőre

Nem jogerősen felfüggesztett börtönbüntetésre ítélte februárban a Kecskeméti Törvényszék a NAV Bács-Kiskun megyei igazgatóságának volt osztályvezetőjét és főadóellenőrét, de a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség most közölte: szerintük a letöltendő szabadságvesztés lenne a megfelelő büntetés.

Hraskó István

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szerdai közleményéből értesültünk a 2015-ös esetről. Mint megtudtuk, a bíróság megállapította: a NAV Bács-Kiskun megyei igazgatóságának korábbi osztályvezetője és a főadóellenőre adóhatósági eljárásban fürdőbérletek reményében adtak tájékoztatást az adózónak az ügye állásáról, de számára az eljárásban benyújtandó beadvány megszerkesztésében is segédkeztek.

Az osztályvezető márkás sportcipőt is elfogadott egy adóvizsgálat állásáról történő tájékoztatásért cserébe.

A főadóellenőr pedig a NAV központi adatbázisából több esetben jogosulatlan lekérdezéseket hajtott végre, míg egyszer adóigazolás kiadásánál „a hivatalos személy befolyásolásának látszatát keltve fogadta el márkás italok ígéretét”.

Az adóhivatal két férfi munkatársát két nő próbálta befolyásolni (róluk annyit tudni csak, hogy megyebeli illetőségűek).

A Kecskeméti Törvényszék idén februárban a NAV mindkét munkatársára egyaránt két év – öt év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetést és több százezer forintos pénzbüntetést szabott ki hivatali vesztegetés elfogadása miatt, és mindkettőjüket tíz évre eltiltották a kormánytisztviselői foglalkozástól (úgy tudjuk, fel is mentették őket, és már nem dolgoznak az adóhivatalnál). A két korrumpáló adózó pénzbüntetést kapott.

Az ítélet ellen az ügyészség mind a négy vádlott esetében súlyosabb büntetés kiszabásáért fellebbezett, a vádlottak pedig felmentésért illetve enyhítésért.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség szerdán közölte: a súlyosításra irányuló ügyészi fellebbezést fenntartotta, mert úgy ítélte meg, hogy a két adóhatósági dolgozónál a végrehajtandó, a két vagyoni előnyt kínáló adózónál pedig a felfüggesztett szabadságvesztés igazodik megfelelően a korrupciós cselekmények társadalomra veszélyességéhez és a bűnösségi körülményekhez. A védelem fellebbezéseit a fellebbviteli főügyészség nem tartotta alaposnak. A büntetőperben másodfokon a Szegedi Ítélőtábla hoz döntést.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában