bács-kiskun

2021.07.20. 10:07

Több súlyos baleset is történt az elmúlt 24 órában

Megyénkben az elmúlt 24 órában egy halálos kimenetelű, két súlyos és egy könnyű sérüléssel járó, valamint tizenegy anyagi kárral végződő közúti közlekedési baleset történt.

baon.hu

Fotó: Donka Ferenc

Kiskunfélegyháza külterületén, a 451-es számú főúton – Gátér irányába – közlekedett 5 óra 25 perckor egy 49 éves férfi egy kisbusszal. A sofőr az út 1-es kilométerénél jelenleg ismeretlen okból áttért a szemközti forgalmi sávba, ahol frontálisan ütközött egy motorossal. A baleset következtében a motort vezető 42 éves gátéri lakos a helyszínen életét vesztette.

Szintén Kiskunfélegyházán történt az a baleset, amelyben egy biciklis sérült meg.

Egy 60 éves férfi a Vasút utcán tekert kerékpárjával a Szegedi út irányába. A kereszteződéshez érve a részére kihelyezett Állj! Elsőbbségadás kötelező!” közúti jelzőtábla utasítása ellenére nem adott elsőbbséget a védett úton haladó személyautónak, ezért összeütköztek. A figyelmetlen kerékpáros súlyos sérülést szenvedett.

Mindkét esetet a Kiskunfélegyházi Rendőrkapitányság közlekedésrendészeti munkatársai vizsgálják.

Kecskeméten szintén két baleset történt: egy súlyos és egy könnyű sérüléssel végződő.

Egy 40 éves helybéli nő egy Skodával közlekedett a József Attila utcában, és a Széchenyi körút kereszteződésében balra akart kanyarodni.

A manővert forgalmi okból nem tudta végrehajtani, ezért hátramenetet végzett, ám eközben érintőlegesen nekiütközött a jármű hátuljával egy gyalogosnak, aki a kerékpárúton haladt át. A 85 éves férfi a baleset következtében súlyosan megsérült.

Dél körül egy 38 éves férfi az 52-es számú főúton haladt Kecskemét irányába egy személygépkocsiból és utánfutóból álló járműszerelvénnyel. A sofőr a jelenlegi adatok szerint nem az időjárási és útviszonyoknak megfelelően vezetett, illetve későn vette észre az előtte forgalmi okból álló járművet, ezért későn fékezett, valamint a járművét jobbra kormányozta. Ennek következtében letért az útpadkára, majd az árokba hajtva ráment egy fatuskóra. A kocsi többször megpördült, végül felborult. A baleset következtében a sofőr és három utasa – egy 47 éves nő, valamin egy 4 és egy 7 éves gyermek – könnyebben megsérültek. Megsérült egy 48 éves asszony is, aki az úttal párhuzamos kerékpárúton gyalogolt. A nő azért, hogy elkerülje azt, hogy a feléje tartó autó elüsse, futni kezdett, mely során elesett; sérüléseit ekkor szerezte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában