kék hírek

2021.07.21. 08:25

Tíz autót tört fel a kiskunmajsai férfi

Hajnalban egy Volkswagent, délben egy Hondát tört fel, amelyből 15.000 forint készpénzt tulajdonított el.

baon.hu

Forrás: shutterstock

Fotó: Shutterstock

A kiskunmajsai rendőrök július 20-án 9 órakor bűnügyi őrizetbe vettek egy 19 éves kiskunmajsai lakost. A férfi a gyanú szerint július 16-án három parkoló gépkocsit fosztott ki Kiskunmajsa területén.

Hajnalban ismeretlen módszerrel kinyitott egy Volkswagent, amelyből aprópénzt és pendrive-okat vitt el. Délben egy Hondából 15.000 forint készpénzt tulajdonított el, kihasználva azt, hogy a tulajdonos az autó hátsó ablakát résnyire nyitva hagyta.

A tolvaj az esti órákban sem volt tétlen: eltörte egy Land Rover ajtajának a zárját, de abból semmit nem tudott magához venni, mert megszólalt a riasztóberendezés – olvasható a rendőrségi közleményben.

A zsaruk az elkövetési módszerek alapján rövid időn belül beazonosították a bűncselekmények feltételezett tettesét, aki nem volt ismeretlen előttük.

A fiatal ellen hat hasonló lopás miatt már folyamatban volt egy büntetőeljárás, ám az újabb és újabb bűntettektől ez sem tartotta vissza.

A nyomozók az üzletszerűen, dolog elleni erőszakkal elkövetett lopás vétségével gyanúsítható bűnelkövetőt kihallgatását követően őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában