MÉLYKÚT

2021.07.03. 11:32

Rács mögött marad a két drogkereskedő

A Szegedi Ítélőtábla osztotta az ügyészség álláspontját, és továbbra is fenntartotta annak a mélykúti férfinak és nőnek a letartóztatását, akikkel szemben kábítószer-kereskedelem bűntette, új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, pénzmosás bűntette és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt folyik jelenleg a Kecskeméti Törvényszéken eljárás.

baon.hu

Fotós: Shutterstock

Fotós: Shutterstock

A vádirat szerint a mélykúti férfi és nő 2017. évtől kezdődően a fiatalkorú gyermekét is bevonva Mélykúton felnőtteknek és kiskorúaknak extasy tablettát, kristályt és herbált árult. A férfi az ebből származó pénzösszeg leplezése céljából ingatlanokat vásárolt és gazdasági társaságot is alapított. Olyan esetre is sor került, hogy a férfi annak érdekében, hogy több vásárlójuk legyen, a számára munkát végző személyek egy részét nem pénzzel, hanem bódító hatású anyagokkal fizette ki.

A Szegedi Fellebbviteli Főügyészség indítványt tett a férfi és a nő letartóztatásának a további fenntartására, mivel velük szemben az 5 évtől 25 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel fenyegetett cselekményekre figyelemmel továbbra is fennáll a szökés és az elrejtőzés, valamint büntetett előéletükre figyelemmel a bűnismétlés veszélye.

Borítóképünk illusztráció.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában