bűnügy

2021.07.01. 13:10

Munkáltatói igazolással csalt a halasi bűnbanda

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztálya vádemelést javasol a két férfiból és három nőből álló bűnbanda tagjai ellen.

baon.hu

Forrás: police.hu

Az egyik pénzintézet még 2019-ben feljelentést tett ismeretlen tettesek ellen, akik alig másfél hónap leforgása alatt több esetben 800 ezer és 1,5 millió forint közötti kölcsönöket vettek fel, ám a hitel törlesztését az előírt határidőre nem kezdték meg, illetve nem is állt szándékukban fizetni.

A bank átvizsgálta az ügyletek iratanyagát, és ekkor derült ki, hogy öt személy – két férfi és három nő – hamis munkáltatói igazolások segítségével jutott pénzhez, mivel soha nem dolgoztak annál a vállalkozásnál, amelynek az igazolását a pénz felvételéhez benyújtották.

A bűnbanda 3 millió forinttal károsította meg rövid idő alatt a pénzintézetet, illetve ezen felül több kísérletük is volt arra, hogy további összegeket kölcsönözzenek.

A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Vizsgálati Osztályának nyomozói nagyobb kárt okozó csalás bűntettével és hamis magánokirat felhasználásának vétségével gyanúsítják az öt helybélit, akik az eljárás során szabadlábon védekezhettek. Ügyükben a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelési javaslattal átadták az illetékes ügyészségnek.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában