Kecskemét / Tiszakécske

2021.07.13. 08:20

Ittasan, jogsi nélkül és hamis engedéllyel vezető sofőröket is lekapcsoltak

Átfogó ellenőrzést hajtottak végre a rendőrök Kecskeméten és Tiszakécskén.

baon.hu

A Kecskeméti Rendőrkapitányság Közrendvédelmi Osztályának munkatársai vasárnap kora délutántól hétfő hajnalig Kecskeméten, valamint a tiszakécskei szórakozóhelyeken mindenre kiterjedő közbiztonsági, valamint közlekedésrendészeti akciót tartottak.

A rendőrség közlése szerint a komplex ellenőrzés célja az ittas vezetők, az engedély nélküli vezetők kiszűrése, illetve a kiemelt szabálysértések megszakítása, valamint a bűncselekmények megelőzése volt. A kecskeméti rendőröket a Bács-Kiskun Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, az önkormányzat hatósági osztálya, valamint a megyei kormányhivatal több, speciális feladatot ellátó osztálya segítette, mert az akció másik célja a szórakozóhelyek – ezen belül a 18 év alattiak szeszes itallal történő kiszolgálásának – ellenőrzése volt.

Fél nap alatt a közrendvédelmi szakemberek hét embert állítottak elő ittas vezetés gyanúja miatt: öt sofőr ellen büntetőeljárás indult, kettő ellen pedig közigazgatási bírságot szabtak ki.

Hárman vezetői engedély nélkül vettek részt a közúti közlekedésben, őket – gyorsított bírósági eljárás lefolytatása céljából – szabálysértési őrizetbe vették. Ketten hamis vezetői engedéllyel vezettek, ellenük, valamint az ellen a sofőr ellen, aki az eltiltás hatálya alatt vezetett, büntetőeljárás indult.

Nyolcan nem használták a biztonsági övet közlekedés közben. Velük szemben személyenként 10 ezer forint közigazgatási bírságot szabtak ki az egyenruhások.

A társhatóságok Kecskemét négy szórakozóhelyen tártak fel hiányosságot. Az üzemeltetőket figyelmeztetésben részesítették, és hiánypótlásra szólították fel.

A tiszakécskei szórakozóhelyek ellenőrzéséhez már a helyi rendőrőrs munkatársai is csatlakoztak. Ezen a területen mindent rendben találtak az egyenruhások.

A közbiztonsági és közlekedésrendészeti akcióban összesen 26 rendőr, és 2 szolgálati kutya vett részt.

Ezek is érdekelhetik