kék hírek

2020.08.12. 12:04

Üzletszerű bűnelkövetőt vettek őrizetbe a majsai nyomozók

A kiskunmajsai rendőrök többrendbeli kifosztás és lopás gyanújával vették őrizetbe a 22 éves helyi nőt.

police.hu

Forrás: police.hu

Több kifosztás történt Kiskunmajsán az elmúlt három hónapban. Volt ahol a tettes az éj leple alatt a nyitott ablakon mászott be a sértetthez, valahol a szúnyoghálót kellett kivágni ahhoz, hogy bejuthasson a házba, de olyan helyszín is volt, ahol az ajtót felfeszítve tört be az elkövető. Ezeknél az eseteknél mindig alvó, idős sértettek esetek áldozatul.

Olyan bejelentés is érkezett a rendőrségre ebben az időszakban, miszerint egy nő beszélgetést kezdeményezett idős emberekkel, akik beinvitálták, és csak az idegen távozása után derült ki, hogy néhány érték eltűnt a lakásból.

A kiskunmajsai rendőrök a nyomozás során kiderítették, hogy valamennyi bűncselekmény ugyanazon személy rovására írható.

A tettes szinte válogatás nélkül mindent magával vitt: pénztárcát, készpénzt, ágynemű-garnitúrát, törölközőt, bizsu ékszert, porcelán vázát, videó lejátszót és kazettákat.

A nyomozók beazonosították a feltételezett elkövetőt, akit 2020. augusztus 10-én kora délután elfogtak. Az események rendszerességéből, az elkövetés módjából, valamint az eltulajdonított tárgyak jellegéből arra lehetett következtetni, hogy a gyanúsított rendszeres anyagi haszonszerzésre törekedett a bűncselekmények elkövetésekor, így a többrendbeli kifosztást és lopást a nyomozók üzletszerűnek minősítették.

A 22 éves kiskunmajsai nőt kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tettek letartóztatásának indítványozására.

Fotó: police.hu

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában