kék hírek

2020.08.29. 14:51

Betörés közben hagyta el igazolványát a halasi férfi, elkapták

A kiskunhalasi nyomozók őrizetbe vették azt a 37 éves helyi férfit, aki négy bűncselekmény elkövetésével gyanúsítható. Társa – aki a gyanú szerint két lopást követett el – szabadlábon védekezhet.

police.hu

Forrás: police.hu

Bejelentés érkezett a rendőrségre 2020. augusztus 23-án reggel, miszerint Kiskunhalason egy ismeretlen férfi egy nyitott autóból eltulajdonított egy táskát, amiben személyes okmányok, bankkártya és készpénz volt. Az egész néhány másodperc leforgása alatt történt, amíg a sértett pár méterrel arrébb a garázsát zárta. Mindezt egy biztonsági kamera is rögzítette.

Pár órával később egy másik lopást is jelentettek. Aznap hajnalban egy ismeretlen személy bemászott egy halasi ház udvarára, majd a teraszról egy kocsikulcsot vett magához. A tettes az egyik ablak szúnyoghálóját is kivágta, majd a nyíláson keresztül megpróbált bemászni. A sértett eközben megzavarta az elkövetőt, aki a helyszínről elmenekült, azonban egy szatyrot hátrahagyott. A reklámtáskában egy személyigazolvány és egy lakcímkártya volt. Mivel a sértett látta a tettest, ezért a fényképes okmány alapján megállapította, hogy az az elkövetőé.

A táskatolvajról készült felvételt a rendőrök lefoglalták, és azt elemezve megállapították, hogy a két bűncselekményt ugyanaz a személy követte el.

A nyomozás adatai szerint a férfi augusztus 28-án hajnalban lánya házába is bement, és kihasználva, hogy mindenki alszik, a lakásból ruhákat lopott. Éjszaka egy másik jánoshalmi ingatlanba is bejutott. Ide a nyitott ablakon keresztül mászott be, és porszívót, vasalót, hősugárzót, valamint egy hajvágót tulajdonított el.

Az utóbbi két esetnél társa is volt, így a rendőrök őt is keresni kezdték. A 37 éves férfit és a 40 éves nőt még 28-án este Jánoshalmán fogták el.

Fotó: police.hu

A négy bűncselekménnyel gyanúsítható kiskunhalasi férfit a nyomozók kihallgatták, őrizetbe vették, és előterjesztést tesznek letartóztatásának indítványozására. A nőt is gyanúsítottként hallgatták ki kétrendbeli lopás miatt, ő az eljárás során szabadlábon védekezhet.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában