KÉK HÍREK

2020.03.08. 08:47

Vádemelést javasolnak a bajai kávéházban dulakodó férfi ellen

A 28 éves vádlott egy bajai szórakozóhelyen – előzetes szóváltást követően – megütötte a 32 éves sértettet, aki ettől a földre esett, és beütötte a fejét. A férfi olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy – a helyszínen történt újraélesztés ellenére – meghalt.

baon.hu

Mint arról korábban beszámoltunk, a Bács-Kiskun Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága 2019. szeptember 8-án nyomozást rendelt el halált okozó testi sértés bűntett elkövetésének gyanúja miatt, mert egy bajai kávéházban meghalt egy férfi.

A nyomozás adatai szerint a szórakozóhelyen tartózkodó sértettet éjjel egy helybéli – előzetes szóváltást követően – megütötte. Az áldozat ettől a földre esett, és beütötte a fejét. A 32 éves bajai lakos az esés következtében olyan súlyos fejsérülést szenvedett, hogy – a helyszínen történt újraélesztés ellenére – elhalálozott.

A megyei nyomozók a sértettet megütő, akkor 28 éves férfit – aki az eljárás során szabadlábon védekezhetett – gyanúsítottként hallgatták ki. Ügyében a megyei főkapitányság munkatársai a szükséges eljárási cselekményeket elvégezték, és az iratokat a napokban vádemelés javaslatával küldték meg az illetékes ügyészségre.

Fotó: police.hu

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában