2020.02.17. 13:12
Szexrabszolgának adta saját lányát egy halasi férfi
Továbbra is előzetes letartóztatásban marad az a kiskunhalasi férfi, aki 13 éves kislányát több alkalommal 50 éves férfi ismerősének adta oda, hogy szexeljen vele. Az apát emberkereskedelem bűntettével és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja a Bács-Kiskun Megyei Főügyészség.
A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség a kiskunhalasi férfit emberkereskedelem bűntettével és kábítószer birtoklásának vétségével vádolja. A vádirat szerint a férfi a 2003-ban született leány gyermekét 2016 novemberétől 2017 júniusáig heti rendszerességgel egy kiskunhalasi ötvenéves férfi ismerősének szexuális cselekmények elvégzése érdekében rendelkezésére bocsátotta. Ezért alkalmanként a vádlott 5-15 ezer forintot kapott az ismerősétől. A tizenhárom éves lány időnként tiltakozott a történtek ellen, amikor ezt az apja az ismerőseitől megtudta, akkor a lányát felpofozta. Az eljárás adatai szerint 2018 januárjában a vádlott kábítószert is fogyasztott.
Az ügyben az első fokon eljárást folytató Kecskeméti Törvényszék a vádlott letartóztatását továbbra is fenntartotta, a vádlott azonban a szabadlábra helyezése érdekében fellebbezést jelentett be.
Az ügyben másodfokon eljáró Szegedi Ítélőtábla osztotta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség elsőfokú határozatát, figyelemmel arra, hogy a vádlottal szemben öttől huszonkét évig, sőt akár életfogytig tartó szabadságvesztés kiszabását is lehetővé teszi a törvény, ezért a szökés és elrejtőzés veszélye fennáll. Ugyanakkor tartani lehet attól is, hogy a bizonyítási eljárást a vádlott megnehezítené, mert az is megállapítható volt, hogy a gyermekét telefonon keresztül arra akarta rábírni, hogy a terhelő vallomását vonja vissza.