Kecskemét

2019.12.15. 12:54

Varga László nyerte a polgári pert Királyék ellen

A Szegedi Ítélőtábla ítéletet hozott a Varga László, valamint Király József és Riczu Péter közötti polgári perben.

Hraskó István

Varga László (balról) és Király József a tárgyaláson

Forrás: Petőfi Népe

Fotó: Bús Csaba

A nyugalmazott református lelkész több mint öt éve jelentette fel Király Józsefet és Riczu Pétert (Király akkor az MSZP kecskeméti frakcióvezetője volt, Riczu Péter pedig a párt önkormányzati képviselőjelöltje). Varga László szerint a két vádlott egy 2014 júliusában tartott sajtótájékoztatón „személyére nézve valótlan és sértő kijelentéseket tett”, amelyek aztán több helyen megjelentek az interneten.

A cikkekben az állt: a vádlottak a sajtótájékoztatón felszólították a korábbi parlamenti képviselőket, hogyha jelentettek az állambiztonsági hivatalnak, akkor vállalják fel múltjukat nyilvánosan is. Az egyik cikk név szerint említette Varga Lászlót, azzal a fordulattal, hogy „szintén szóba kerülhet a fenti ügynökmúlt kapcsán”. Varga szerint egyértelműen kiderült, hogy a vádlottak róla állítják tényként és híresztelik, miszerint „Budai” fedőnéven ügynök és besúgó volt.

A Kecskeméti Járásbíróság első fokon bűnösnek találta Királyékat rágalmazás vétségében. A Kecskeméti Törvényszék tavaly viszont felmentette a vádlottakat bűncselekmény hiánya miatt. Harmadfokon a Szegedi Ítélőtáblán bizonyítottság hiánya miatt született felmentés.

Zajlott közben egy polgári per is, amelyet a büntetőper idejére felfüggesztettek. Első fokon 300 ezer forint sérelemdíj megfizetésére kötelezték a vádlottakat, majd a Szegedi Ítélőtáblára került az ügy. Kedden hirdettek ítéletet: a sérelemdíjat 800 ezer forintra emelték, az alpereseket eltiltották a további jogsértő magatartástól, és kötelezték arra, hogy tegyenek közzé egy helyreigazítást.

Varga László hírportálunknak kijelentette: ő teljes megnyugvással fogadta a mostani bírósági határozatot, és magában lezárta az ügyet. – Már az ügy legelején felajánlottam: ha nyilvánosan kijelentik, hogy tévedtek, és bocsánatot kérnek, akkor nem lesz bírósági per. De erre nem voltak hajlandóak. Számomra az a fontos, a bíróság is megállapította, hogy valótlanságot állítanak. Kétszer is átvilágítottak, egyszer 2002-ben, majd képviselővé választásom után, 2010-ben is, és kiderült, hogy éppenséggel rólam jelentettek, engem figyeltek meg – mondta Varga László.

Varga László (balról) és Király József a tárgyaláson
Fotó: Bús Csaba / Petőfi Népe

– Itt nem igazságszolgáltatás, hanem jogszolgáltatás történt. Nagyon sajnáljuk, hogy Varga tiszteletes úr öt éve válasz helyett a bíróságra citált minket, de nem hagyjuk annyiban, a Kúriához fordulunk – jelentette ki Király József.

Állás­pontja változatlan: ő nem állított tényeket, csak kérdezett, ráadásul kampányidőszakban, mikor egy közszereplőnek többet kell tűrnie. Sajnálja azt is, hogy a bíróság nem rendelte el az egykor az állambiztonsági szerveknél dolgozó, most már nyugállományú és még élő rendőrtisztek meghallgatását.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában