tiszakécske

2019.10.17. 13:13

Felgyújtotta a kécskei munkásszállót egy férfi, előzetesbe került

Egy 23 éves férfi vasárnapról hétfőre virradó éjjel felgyújtott egy munkásszállót Tiszakécskén, ahol 17-en voltak elszállásolva. Csütörtökön előzetesbe került.

Hraskó István

Az esetről a rendőrség eddig nem adott tájékoztatást, a Kecskeméti Törvényszéktől értesültünk róla. Mint közleményükből kiderül, a megalapozott gyanú szerint egy 23 éves tiszakécskei férfi október 14-én 1 óra körül a tartózkodási helyéül szolgáló munkásszálló emeletén lévő tűzoltókészülékeket elrejtette, majd égésgyorsító anyag felhasználásával felgyújtotta az emeleten lévő szobát, valamint a konyhát. A tűz további két szoba tetőszerkezetére is átterjedt. A gyújtogatással a munkásszállón lévő 17 ember élete veszélybe került, valamint összesen 2,3 millió forint anyagi kár is keletkezett.

A Kecskeméti Járásbíróság a hasonló esetek miatt már büntetett előéletű férfi letartóztatását a bűnismétlés és a szökés, elrejtőzés megakadályozása érdekében rendelte el. A bíróság döntését az ügyész, a gyanúsított és védője is tudomásul vette, így az véglegessé vált.

Válasz érkezett kérdéseinkre a rendőrségtől

„Az ügyben jelenleg a Kecskeméti Rendőrkapitányság Tiszakécskei Rendőrőrse folytat nyomozást közveszélyokozás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt. Az ügyben személyi sérülés nem történt.

A nyomozás érdekeire tekintettel egyéb információt nem áll módunkban adni.”

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában