Kecskemét

2019.07.29. 10:56

Gyermekeiket is bevonták a kristály terítésébe a Zsinór utcai dílerek

Két kecskeméti, Zsinór utcai nő 2015-2016-ban legalább 15 millió forintot keresett a kristály fantázianevű dizájner drog terjesztésével. A terítésben gyermekeik is részt vettek. A két nőn kívül még tizenkét személy ellen emelt vádat most az ügyészség, a vádhatóság szerint bűnszövetségben működtek együtt.

Hraskó István

Egy 44 és egy 47 éves nő – akik nem mellesleg rokonok – úgy döntöttek, hogy a fiatalabb nő kiterjedt kapcsolatrendszerét és az idősebb megtakarított vagyonát felhasználva a kristály fantázianevű új pszichoaktív anyag kereskedelmével keresnek pénzt. A Budapesten, Jászladányban és Jászkarajenőn kéthetente beszerzett etil-hexedront lakóhelyükön 0,1-1 grammos pakkokká mérték ki, majd azt 0,1 grammonként 1 ezer forintért adták el vevőiknek. A bejött pénzt egymás között egyenlő arányban megosztották egészen addig, amíg össze nem vesztek, és az idősebb nő 2016 augusztusában el nem költözött. A két nő közel másfél év alatt 1,5-2 kg új pszichoaktív anyagot hozott forgalomba, amiből legkevesebb 15 millió forint bűnös vagyonra tettek szert – mondta el dr. Négyessyné dr. Bodó Marianna, a megyei főügyészség helyettes szóvivője, akitől megtudtuk: a dizájner drog eladásában a vádlottak nagykorú gyermekei is részt vettek, sőt a 44 éves nő fiatalkorú lánya és annak élettársa is. Ők az utasításoknak megfelelően egészen a dílerek lebukásáig, 2017. január 17-ig ellátták a vevőkört. Úgy tudjuk, a két nő Kecskeméten, a Zsinór utcán üzletelt a kristállyal.

Alighogy szabadult az előzetesből, az idősebb nő még közel fél évig tatárszentgyörgyi otthonában tovább folytatta a dizájner drog eladását. Végül egy közúti igazoltatás során 13 pakkal bukott le és került ismét letartóztatásba.

A két női vádlott kecskeméti rokonai – egy 48 és egy 55 éves férfi – otthonukban szintén árultak kristályt, ők is családtagjaik, valamint egy fiatalkorú unokaöccs segítségével. A kristályt a kereskedők az ügy két abonyi vádlottjától szerezték be, akiktől minél nagyobb mennyiséget vettek egyszerre, a vételárból annál nagyobb kedvezményben részesültek. Otthon aztán pakkokba csomagolva biztosították a kristályt a napi szinten érkező nagyszámú vevőkörük számára.

A Kecskeméti Járási Ügyészség bűnszövetségben, tizennyolcadik életévét be nem töltött személy felhasználásával, kereskedéssel elkövetett új pszichoaktív anyaggal visszaélés bűntette, kábítószer-kereskedelem, kábítószer birtoklás vétsége és kiskorú veszélyeztetésének bűntette miatt összesen 14 emberrel – 7 nővel és 7 férfivel – szemben emelt vádat, velük szemben végrehajtandó szabadságvesztés kiszabását indítványozza, továbbá azt, hogy a bíróság a gazdagodásukkal azonos mértékű vagyonelkobzásra ítélje őket. A vádlottak mind szabadlábon vannak, bűnösségükről a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Súlyosbodott a droghelyzet Kecskeméten

Nemrég jelent meg egy, a témába vágó cikkünk, amelyben leírtuk: a dizájnerdrogok Kecskemétet is bevették, a város egyes részein mára megszokott lett a földön heverő fecskendők látványa. Egyre fiatalabbak válnak függővé a kiszámíthatatlan hatású szerektől. A kétezres évek elején öten-hatan vették igénybe a Rév Szenvedélybeteg-segítő Szolgálat tűcsere szolgáltatását, ma harmincszor ennyien – mondta el Molnár Ferenccel, a szolgálat vezetője.

 

Ezek is érdekelhetik