baleset

2018.04.02. 18:36

Kitört a kereke, amikor a villanyoszlopnak ütközött az autó Balotaszálláson

Húsvét hétfőn délután negyed négy körül villanyoszlopnak ütközött egy autó Balotaszállás határában az Öttömös felé vezető úton. A mentők a helyszínről egy sérültet vittek a kiskunhalasi kórházba.

baon.hu

Friss:

A rendőrség közleménye a balesetről: Az 5413-as számú úton közlekedett Öttömös felől 2018. április 2-án 15 óra 20 perc körül egy 59 éves balotaszállási lakos az általa vezetett Ford Fiesta típusú személygépkocsival. A helyszíni szemle adatai szerint nem az út vonalvezetésének megfelelően vezette járművét, ezért letért az útról, majd egy oszlopnak ütközött. A baleset következtében a gépkocsivezető az elsődleges orvosi vélemény alapján könnyű sérülést szenvedett. A sofőrrel szemben felmerült az ittasság gyanúja, amit a vele szemben alkalmazott légalkoholmérő készülék pozitív értéke is alátámasztott.

Korábban írtuk: A rendőrségtől kapott tájékoztatás szerint egy állat futott át az úton, a sofőr ezért rántotta félre a kormányt és rohant neki a kocsijával az út melletti villanypóznának. A gépkocsi jobb első kereke kitört az ütközéskor.

A jármű vezetőjéhez saját lábán szállt ki az autóból, de mentőt hívtak hozzá és a kiskunhalasi kórházba szállították.

A helyszínelés és a műszaki mentés miatt két órán keresztül félpályán haladt a forgalom, az 5433-as számú útnak ezen a szakaszán. A megdőlt villanyoszlopot később állítják helyre. Az áramellátás zavartalan.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában