vádemelés

2018.03.05. 13:13

Átverte cégét az alkalmazott, eladta a drága mobiltelefonokat

Vádat emeltek egy kecskeméti nő ellen, aki két éve az őt alkalmazó cég nevében vett három mobiltelefont, ezeket viszont nem kollégáinak adta át, hanem saját hasznára értékesítette őket.

Hraskó István

A 25 éves nő 2015 és 2016 februárja között egy kecskeméti autókereskedő cég alkalmazottja volt. Az volt a feladata, hogy a cég dolgozóinak mobiltelefonokat vegyen, kiossza és nyilvántartsa őket.

– A vádlott 2016 januárjában megrendelt három mobiltelefont közel 600 ezer forint értékben a cég három dolgozója részére. Erre azonban sem a cégvezető, sem az érintett dolgozók nem kérték meg – mondta el dr. Schmidt Gábor, a megyei főügyészség sajtószóvivője.

A csalással vádolt nő a megkapott telefonokat nem adta át kollégáinak, hanem kettőt egy ismerőse segítségével összesen 180 ezer forintért eladott. A harmadik készülék sorsa nem ismert. Az értékesített telefonok közül egyet a rendőrök lefoglaltak, a másikat azonban az új „tulajdonos” beázás miatt kidobta.

A vádlott ismerőse és a telefonok vevői nem tudták, hogy a készülékek bűncselekményből származnak. A nő cégének ki kellett fizetni a készülékek vételárát, a csalással okozott kárból közel 200 ezer forint megtérült, a többi megtérítését kérte a munkáltató.

A szabadlábon védekező vádlottat az ügyészség nagyobb kárt okozó csalás bűntettével vádolja, bűnössége kérdésében a Kecskeméti Járásbíróság fog dönteni.

Képünk illusztráció!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában