Átadó

2024.02.16. 16:43

Kiszolgálja a megnövekedett igényeket az új jászszentlászlói szennyvíztisztító telep – galériával

Ünnepélyes keretek között adták át az új, legkorszerűbb technikával ellátott szennyvíztisztító telepet Jászszentlászlón pénteken. A létesítmény 1,5 milliárd forint állami támogatásból valósult meg és hosszú távon megoldja Jászszentlászló, illetve Szank szennyvízkezelési gondjait.

Vajda Piroska

Vedelek Norbert, a Bács-Kiskun Vármegyei Önkormányzat alelnöke, Mák Kornél, a Bács-Kiskun Vármegyei Közgyűlés alelnöke, Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő, Rentz Tamás, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkára, Varga Ferencné, Szank polgármestere, Nagy András, Jászszentlászló polgármestere és Mátyus Zoltán, a Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. ügyvezetője.

Fotó: Tapodi Kálmán

A kis települések közül Jászszentlászlón az első között építettek szennyvíztisztító telepet és hozzátartozó szennyvízhálózatot az országban a 90-es években. Ehhez a rendszerhez csatlakozott a szomszédos Szank település 2001-ben. A csatornahálózat azonban az elmúlt több mint két évtized alatt tönkrement. 

A problémát tovább fokozta az is, hogy a napi háromszáz köbméteres befogadóképességű telep már nem volt képes fogadni azt a mennyiségű szennyvizet, ami Jászszentlászlón és a szomszédos Szankon keletkezett, emiatt kellemetlen szaghatás és fertőzésveszély állt fent.

 Az új jászszentlászlói szennyvíztisztító telep megépítésének a célja ezen problémák kiküszöbölése, a megnövekedett igényeknek való megfelelés volt – mondta el az ünnepélyes átadáson Nagy András, polgármester. Hangsúlyozta, bár a munkálatokat számtalan probléma nehezítette, de az összefogás végül elhárított minden akadályt. Ez a beruházás hozzájárul ahhoz, hogy a jászszentlászlói és szanki lakosok egy jobb és tisztább környezetben élhetnek a jövőben – összegezte a településvezető. 

Varga Ferencné, Szank polgármestere köszönetet mondott a beruházásért mindenkinek, aki valamilyen módon részt vett a megvalósításban. Mint mondta, mindannyiunk érdeke és feladata, hogy a jövő generációjának olyan életteret biztosítsunk, amely élhető, egészséges és biztonságos.

Mátyus Zoltán, a Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. ügyvezetője arról beszélt, hogy az elmúlt három év során kormányzati segítséggel négy új szennyvíztisztító telep épült szolgáltatói területükön. A 19 szennyvíztisztító telepből álló flottájuk egyik ékköve a jászszentlászlói – fogalmazott az ügyvezető. 

Megduplázódott a hazai szennyvíztisztító telepek száma

Rentz Tamás, az Energiaügyi Minisztérium víziközmű-ágazatért felelős helyettes államtitkára elmondta, a jászszentlászlói projekt annak az országos fejlesztési programnak a része, amely az elmúlt 14 évben zajlott. Ennek keretében hazai, illetve európai uniós forrásokból már több mint 1000 milliárd forintot fordítottak új víziközmű infrastruktúra fejlesztésre. Így a hazai szennyvíztisztító telepek száma közel megduplázódott, illetve jelentősen javult az ellátás biztonság az ország egész területén. Közel 85 százalékos a lakások szennyvízhálózatra való rákötöttsége az országban. Ez az uniós átlagot is meghaladja, amely jelenleg 80 százalék. 

A magyar kormány számára továbbra is rendkívül fontos a víziközmű fejlesztésekre fordítandó források megfelelő ütemezése. Ennek köszönhetően 2024-ben több mint 200 milliárd forintot fordítanak erre a célra. Ez a keretösszeg azon túlmenően, hogy rekonstrukciós munkákat is támogat, új infrastruktúrák létrehozását is jelenti. Folytatódik a Környezeti és Energiahatékonysági Operatív Programban (KEHOP) elkezdődött projektek befejezése, illetve folyamatban van a KEHOP Plusz tervezése, amely 242 milliárd forintos költségkeretet biztosít ivóvíz minőségjavító, illetve szennyvíz elvezetés és tisztítási programok végrehajtására, valamint az üzemeltetési hatékonyság növelésére – részletezte az helyettes államtitkár. 

Lezsák Sándor, országgyűlési képviselő ünnepi beszédében kiemelte, egy település népességmegtartó képessége a képesség megtartó népességen múlik. A képesség megtartó népesség pedig a fiatalok, akiket csak úgy lehet helyben tartani, ha élhető körülményeket teremtünk számukra. Ilyen a szennyvíztisztító telep is, ami Szankon és Jászszentlászlón is, sok egyéb mellett nagy értéke a településnek.

Tiszta vizet engednek a Dong-éri csatornába 

Az új telep kapacitása a terveknek megfelelően 512 köbméter naponta, ami lehetőséget biztosít a hálózat utólagos fejlesztésére és esetlegesen új vállalkozások működésének az elindítására is. A Szankról érkező szennyvíz zárt rendszeren keresztül egyenesen a tisztító telepre érkezik, jelentősen csökkentve ezáltal a település szagterhelését. Ezen probléma megoldását szolgálják az átemelő aknák és berendezéseiknek a felújítása is. A szaghatás csökkentését szolgálja a keletkező szennyvíziszap kezelésére kialakított új iszapkezelési technológia is. A bevezetett új tisztítási technológia hozzájárul egy élhetőbb környezet megteremtéséhez. Ugyanakkor a település vízrendszerének gerincét alkotó Dong-éri főcsatorna szennyezése megszűnik. A telepről kifolyó víz mind biológiai, mind kémiai szempontból teljesen ártalmatlan, megfelel a környezetvédelmi előírásoknak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!