Bács-Kiskun

2023.01.13. 17:55

Lefaragta az aszály az agrárjövedelmeket

Az Agrárközgazdasági Intézet becslése szerint tavaly a termelői árak 46 százalékkal emelkedtek, az előállított termékek mennyisége viszont számottevően csökkent, különösen a növénytermesztésben, amely több mint negyedével kevesebb termést produkált.

PN-összeállítás

Az aszály a tehenészeteket is megviselte az elmúlt évben

Fotó: Németh András Péter

Tavaly a mezőgazdaság teljes kibocsátásának folyó alapáron számított értéke 15,2 százalékkal haladta meg a tavalyi eredményt, és elérte a 4 ezermilliárd forintot – közölte a mezőgazdasági számlarendszer alapján készült első becslését az Agrárközgazdasági Intézet (AKI), amelyet a Világgazdaság foglalt össze. Ez a bővülés a növekvő árak által meghatározott környezetben, számottevő termeléscsökkenés mellett következett be. Az előzetes adatok szerint növényi termékekből 27,6, állatokból és állati termékekből pedig 6,1 százalékkal kevesebbet állítottak elő tavaly a gazdálkodók. 

A termelés költségei összességében 35,3 százalékkal emelkedtek, így a bruttó hozzáadott érték 14,6 százalékkal, a mezőgazdasági tevékenységből származó nettó vállalkozói jövedelem pedig 3,1 százalékkal lett alacsonyabb 2022-ben, mint egy éve. 

Az egy teljes munkaidős dolgozóra kalkulált, mezőgazdasági tevékenységből származó reáljövedelem is csökkent, 4,9 százalékkal lett alacsonyabb a tavalyinál. 

A növénytermesztési és kertészeti termékek termelői árai 47,6 százalékkal, az élő állatoké és az állati termékeké pedig 41,8 százalékkal emelkedtek idén. A mennyiség és az árak változásának következtében a növénytermesztési és kertészeti termékek kibocsátásának értéke 6,9, az állatok és állati termékek kibocsátásának értéke 33 százalékkal nőtt. 

Az idei aszály következtében gabonafélékből 36,5 százalékkal kevesebb termett, a kukorica termésátlaga az előzetes adatok szerint hektáronként 3,4 tonna volt tavaly, ami 55 százalékkal rosszabb, mint az ötéves átlag és 44 százalékkal gyengébb az előző évinél. 
A mezőgazdasági termelői árak növekedése tavaly jelentős volt, de az egyes ágazatoknál nagy eltéréseket tapasztalhatunk. Az összességében 46 százalékos áremelkedésen belül a gabonafélék 73, az ipari növények 51, a zöldségfélék 25, a burgonya 29 százalékos áremelkedésével számol az AKI, a gyümölcsféléknél és a szőlőnél viszont a becslés szerint csupán 0,8 százalékos volt a termelői ár növekedése. A gabonafélék közül a közönséges búza termelői ára várhatóan 80 százalékkal, az árpáé pedig mintegy 86 százalékkal magasabb 2022-ben, mint az előző évben. 

A kukorica termelői ára 54, a rozsé 89, a rizsé pedig több mint 94 százalékkal lesz magasabb. 

A gyümölcsfélék közül a körte termelői ára emelkedett a legnagyobb mértékben, 33 százalékkal, a nagy volumenben előállított almáé viszont csupán 5 százalékkal. Ritka kivételként az őszibarack termelői ára csökkent, igaz, szerény, 1,2 százalékos mértékben. Az ipari növények termelői árának növekedése általánosságban 51 százalékos volt. Az élő állatok és állati termékek termelői ára az első becslés adatai szerint 44 százalékkal emelkedett. 

Az állattenyésztésben baromfiból 10, sertésből 6, szarvas­marhából pedig 8 százalékkal kevesebb a tavalyi produktum, a tejtermelés 3 százalékkal csökkent, ellenben a megtermelt tojás mennyisége a korábbi év szintjén maradt. Eközben a sertés termelői ára 50,7 százalékkal emelkedett, a baromfié 45,8, a szarvasmarháé 36 százalékkal nőtt. A tej termelői ára az előző évi szintet 49,7 százalékkal, a tojás ára pedig 47,7 százalékkal múlta felül. 

Tavaly nőtt az állattenyésztés részaránya: a két alaptevékenység, a növénytermelés és a kertészet, illetve az állattenyésztés kibocsátásának aránya az előzetes számítások szerint 2022-ben 60–40 százalék. Ez az arány 2021-ben 65–35 százalék volt. 

A folyó termelőfelhasználás, vagyis a termékek előállítására és a szolgáltatások nyújtására fordított összeg 2022-ben 2768 milliárd forintot tett ki. Az AKI számításai szerint a ráfordítások árai 43,4 százalékkal növekedtek 2022-ben. Ezen belül a legnagyobb mértékben a műtrágya- és talajjavítószer-költségek emelkedtek, több mint a duplájukra, 128,5 százalékkal. A második legnagyobb tétel a takarmányköltség, ami 41,8 százalékkal emelkedett. 

Tíz év alatt duplázódott a reáljövedelem

A mezőgazdaság bruttó hozzá­adott értéke folyó áron 14,6 százalékkal esett 2022-ben. A tavalyi évben a 100 forint értékű folyó alapáron mért kibocsátás előállításához 70 forint értékű inputot használtak, ami 17,5 százalékkal több az egy évvel korábbihoz képest. A mezőgazdaságban keletkező nettó vállalkozói jövedelem folyó alapáron 3,1 százalékkal lett kevesebb az egy évvel korábbinál. A munkaerő-­ráfordítás 2,3 százalékkal mérséklődött 2022-ben, és csökkent az egy teljes munkaidős dolgozóra kalkulált mezőgazdasági tevékenységből keletkező reáljövedelem is, mégpedig 4,9 százalékkal. Az AKI megjegyzi, hogy a jövedelem változását a 2010-es szinttel összevetve az látszik, hogy tíz év alatt az egy mezőgazdasági dolgozóra eső számított reáljövedelem 93,4 százalékkal bővült. 


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!