Gazdaság

2022.03.11. 11:25

A Kiskőrösi járásból kilenc cég kapott helyet Bács-Kiskun megye legnagyobbjai között

A Kiskőrösi járásban kilenc olyan nagyvállalat működik, amely helyet kapott a megye 100 legnagyobb cégéről szóló kiadványban. A járások között csak a Kecskeméti előzi meg, ahol 51 nagy társaság termel.

Barta Zsolt

A Materiál–Plastik Kft. a legnagyobb munkaadó és adózó Soltvadkerten Fotó: Barta Zsolt

A megyében a száz legnagyobb cégnél 30 ezren dolgoznak. Ezek tartoznak a megye legversenyképesebb vállalkozásai közé. Itt, viszonylag jók a fizetések, és a dolgozók is bejelentett munkaviszonnyal rendelkeznek. A legtöbb nagyvállalat a Kecskeméti járásban működik, szám szerint 51, míg a második helyet a Kiskőrösi járás jegyzi kilenc céggel. Ezeknél a társaságoknál 1577 munkatárs termelt. Ez derül ki a megyei iparkamara 2020-as adatok alapján elkészített TOP 100 Bács-Kiskun megye gazdasága című kiadványából. 

 

A kiskőrösi térség második legnagyobb cége a bócsai festékgyártó Polifarbe Kft., a százas listán a 35-ik. A lengyel tulajdoni többséggel rendelkező vállalat 14,5 milliárdos árbevételét 261 munkatársának köszönheti. A közel 1900 fős falu hatalmas adózója a nagyvállalat. Akasztó másfélszer nagyobb település, mint Bócsa, a településhez kapcsolódik az AKKER – PLUS Kft., amely építőipari árukkal kereskedik, 13,8 milliárdos árbevétellel a 42., helyet foglalja el. A dolgozóinak a száma 174, volt, akik Akasztón, Kiskőrösön, Soltvadkerten és Kecskeméten tevékenykedtek. 

 

Soltvadkerten a Material- Plastik Kft. a 85. és az Autócent Kft. pedig a 87. a sorban. Izsákon az Adrenalin Kft. 94., a Royalsekt Kft. a 84. helyet foglalja el. A Páhi Royal Hús Kft. a 72. helyet foglalta, a legnagyobb munkaadó, Kiskőrösön pedig még a Kunság Szesz Kft. a 71. helyet foglalja el. Soltvadkert legnagyobb adózója 10. éve a Garami család vállalata a Materiál – Plastik Kft. Éppen három éve annak, hogy Varga Mihály pénzügyminiszter avatta fel a nagyvállalat új csarnokát. A 3,1 milliárdos beruházásból 1,4 milliárdot a kormány adott azzal a feltétellel, hogy 10 éven belül megduplázódik a termelés és növekedik a foglalkoztatottak száma. 

 

Vajon hogyan érintette a 2020-as év, teljesíthetőek-e a bevállalt feltételek, kérdeztük Garami Zoltán cégvezetőt. Az üzletember elmondta, hogy mindenkit, így őket is mint derül égből a villámcsapás, úgy érte a pandémia. Viszont megnövekedtek a megrendeléseik, mivel a tavalyelőtt a lezárások idején, március közepén az emberek megrohanták a boltokat. Hatalmas készleteket vásároltak, amelyek utánpótlása egyben a csomagolóipar számára is jelentős megrendeléseket jelentett. Így bár a hazai GDP – 5,1 százalékkal - visszaesett 2020-ban, a soltvadkerti cég mégis 3 százalékkal, közel 6,7 milliárdra növelte az árbevételét. A tavalyi évben ez a szám 8 milliárd fölé nőtt. Ugyanakkor az is igaz, hogy megnövekedtek a beszerzési árak is, sőt tavaly az energiaár is az egekbe szökött. A korábbi 25 forintos áramár a többszörösére nőtt, akárcsak a gáz ára. 

Ezt ellensúlyozandó napelemrendszert kíván kiépíteni a cég telkén a vállalkozás, amely az elektromosáram-igény negyedét fedezi majd. 

Garami Zoltán azt is elmondta, hogy jelenleg akár 15 embernek tudna munkát adni, olyan sok megrendelésük van. Akár vidékről is várnak dolgozókat, sőt azzal a gondolattal is eljátszott, hogy egy ukrajnai családnak is adna munkát, a tolmácsolást, a gyerekek tanítását, és a szállást is megoldják, ha kell. 

 

A térség legnagyobb vállalkozása

 

A kiskőrösi térség legnagyobb vállalkozása a sportszergyártó Protokon Kft., amely Kiskőrös legnagyobb adófizetője is. A pandémia előtt 100 millió forintos nagyságrendű helyi adóval bővítette a kiskőrösiek költségvetését. Az amerikai tulajdonú cég 394 embert foglalkoztatott a világjárvány első évében. A dolgozók jelentős része helyben él, de sokan a környékbeli településekről ingáznak mindennap. A nagyvállalat a százas lista 30. helyét foglalta el 17,5 milliárdos árbevétellel. 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a baon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!